Karácsonyi, “karácsonyifilm” dara

Az úgy volt, hogy már itt is szorul a hurok, elvileg Pesten kéne lennem 21.-én, de a család benyalta ezt a szart és nem hurcolnám ide az ország másik felébe, van nekünk saját covidosunk, nem kell a flancos pesti. Úgyhogy nekiállok filmeket gyűjteni, lehetőleg karácsonyi témájúakat és lehetőleg alternatív megoldásokat, mert bár egyértelmű, hogy ismét megnézzük ahogy Donald J. Trump eligazítja Kevint a lobby hollétét illetően és végignézzük ahogyan Emma Stone Joni Mitchelle-re nyeli vissza a könnyeit, de megtudhatjuk a filmből azt is, hogy “eight is a lots of legs David”, szóval vannak az egyértelmű filmek, ezeket megnézzük, de még a sima három nap is sok pár filmhez, nemhogy mondjuk egy 2 hetes karantén. Ez az én tucatom, ha valamit kihagytam volna, majd pótolom. Ja és a végére ideteszem a klafu (Clafoutis) receptjét, a világ legegyszerűbb sütije, de tényleg!

1, A “Green Book” – Zöld Könyv: Útmutató az élethez – nem hagyományos karácsonyi film, (és nem is az élethez mutatja az utat, hanem a túléléshez, hamár), de van benne némi karácsony is, amennyiben Mahershala Ali karaktere azt ígéri “Tonylip” Viggo Mortensennek, hogy hazaérnek karácsonyra. Aztán persze mégsem, vagy mégis, de mint a road moziknál általában, itt is az út maga a lényeg. Érdemes angolul nézni, ha beszéli az ember a nyelvet, nagyon érdekes Tonylip (nem pedig Tony The Lip) és a Doktor akcentusa, illetve a szleng különbségek. Skandináv még nem volt ilyen olasz, azt megmondom. Ja és ennek az Ali gyereknek, ennek mindent elhiszek, mert eljátssza!

2, “Dinner Rush”, azaz Maffia az étteremben. Igen, ezt a hülye címet adták neki magyarul, ami önmagában spoiler. Mindegy. Nincs benne Télapó, nem is ezért került ide. A filmezés, a történetmesélés, a színészi játék, Danny Aiello és James Corbett jutalomjátéka. 21 nap alatt ilyen filmet még nem dobtak össze! Két ünnep közé simán befér, a maradék majszolgatás után.

3, Ez tulajdonképpen két, de akár három film is. G.B. Shaw Pygmalionját feldolgozták többen is, aztán úgy alakult, hogy vagy a női alak volt sármos, – Audrey Hepburn az 1964-es My Fair Ladyben – vagy a férfi – Leslie Howard, a 38-ban forgatott Pygmalionban – és a 20. század kitermelte nekünk a Pretty Womant. Egy hosszú délutánba mind a három belefér.

4, Griswoldék Karácsonyi bulija már – már feledésbe merült. Vegyük csak elő Chevy Chase-t és Beverly D’Angelot. “Karácsonyi Vakáció”, a töketlenkedés teteje, arra mindenképp jó, hogy kevésbé érezzük hülyének magunkat, ha valami elcsesződött. Nem a filmművészet Mount Everestje, csak aranyos.

5, “Adam Sandler’s Eight Crazy Nights” – Sandler 8 őrült éjszakája nemcsak Karácsonyi, hanem Hanuka film is. Elég erős történettel, nem vagyok benne biztos, hogy hány éves kortól ajánlanám gyerekeknek, de nem egy Walt Disney, na!

6, “The Holiday” – Jó, azt aláírom, hogy Cameron Diaz túljátszott bénáskodását – “nézdcsakmagasvagyokéskelekótya” – csak Kate Winslet csodás akcentusa és kedves, érzékeny karaktere ellensúlyozza. És a tény, hogy ő – ms. Diazzal ellentétben – nem hiányzott a színész suliból, amikor a színészkedést tanították. Jude Law nem öregszik, ez egy 15 éves film(ha nem több) de most is ugyanígy néz ki, ami azért nem fair.

7, A “Grumpy Old Men” egy mestermű, a vígjátékok mesterműve. A két öreg jutalomjátéka: Matthau és Lemmon soha nem volt ennyire szeretni való. Le kell darálni a kettőt 26.-án ebéd után. Ráadásul az első részben még van némi Karácsony is. Hó mindenképp! Hiszen ez Wabasha.

8, A “This is where I leave you” – magyarul kivételesen normális címet kapott, Itthon, édes Otthon. NEM karácsonyi film. Mondjuk zsidó családról van szó, de nem Hanukás, nem Széderes, nem. Ez kőkemény dráma, de olyan, amin nevetni lehet. Ha nem lenne annyira amerikai és annyira nem karácsonyi, akkor simán a Love Actually-hoz mérném. Elgondolkodtató, hogy karácsonyi listára teszek egy virrasztós filmet – ez nem spoiler, a papa már halott a film kezdetekor – de a család együtt van, talán ezért is érzem idevalónak. Nem egy filmtörténeti óriás, de nem is erről szól a listám.

9, Csak én vagyok akkora troll, hogy ezután a meglehetősen rázós témákat feszegető, komoly vígjáték után beteszem a “The Night Before”-t. (Három király tesó…nem, én sem értem így központozás nélkül, hogy mire gondolt a költő, de IMDB-n ez van magyar címként…). Na ez nem fog mindenkinek tetszeni. Aki nem szeretne csúnyán betépett harmincas palikat követni a New York éjszakai utcáin, az itt ugorjon. A többieknek: Na ugye, hogy megérte megnézni? Ha másért nem, azért a jelenetért, amikor a teljesen szétcsapott Seth Rogen, Dávid csillagos pulcsiban megjelenik az éjféli misén.

10, A “Biloxi Blues” nem csak Karácsonykor, az minden évben kétszer megnézendő. Nem a történet vezetése, hanem a kényes kérdések könnyű tollal(a könyvben, itt mondjuk könnyű kamerával) boncolgatása a lényeg. A rasszizmus, a homofóbia, az antiszemitizmus, alkoholizmus, mindez a Második Világháború idején. A B.B. alapfilm.

11, Steve Martinnal úgy vagyunk, hogy vagy ripacsnak ítéljük, vagy nagy nevettetőnek. Én elismerem a képességeit és bár vannak ennél sokkal jobb filmjei, a “Father of the Bride” mégis ilyen karácsonyi listás. Ellenére annak, hogy ez sem karácsonykor játszódik, ellentétben a “Repülők, Autók, Vonatokkal” ami viszont igen. Azt is nézzétek meg. De az Örömapa mindkét része idevaló. Bár esküvős, terheses, a hangulata miatt itt a helye. Amúgy ez is feldolgozás, 50-ben volt egy Elizabeth Taylorral, Azt nem láttam, de lehet elővarázsolom valahonnét.

12, “The 100 foot journey”, nagyon édes film, fantasztikus színészekkel, csodás francia tájjal, izgalmas ételekkel és úgy van fényképezve, hogy az állad leesik. Az Élet ízei néven fut magyarul.

A plusz egy az plusz kettő lett, mert a két Marygold Hotel filmet mindenképp meg kell említeni. Igazi “feel good” mozi mindkettő, negyed évente nézhetős. Magyarul a Keleti Nyugalom – Marygold Hotel címet kapták.

A várva várt Clafoutis recept.

  • 1,5 bögre gyümölcs. Az eredeti cseresznyével készül, de én csináltam már fagyasztott erdei gyümölcs keverékből és őszibarack kompótból is.
  • 1 bögre liszt
  • 1 bögre tejszín
  • fél bögre barna cukor
  • 3 tojás
  • csipet só
  • 1 vaníliás cukor
  • 1ek vaj(elmaradhat, ha kompótot használunk)
  • kis porcukor a szóráshoz

Ha friss gyümölcsöt használunk, akkor egy teflon serpenyőben a vajon megpároljuk őket, ha kompótot, akkor ez el is maradhat. Összekeverjük a száraz összetevőket, majd hozzákeverjük a tejszínnel elkevert tojásokat. Kis kerek kivajazott hőálló tálba rendezzük a gyümölcsöket és ráöntjük a tésztát. Kb 45 percig sütjük légkeverésen 180 fokon. Aranybarna lesz és elválik szépen az edénytől.

Categories: Uncategorized | Hozzászólás

Na, de mi lett a SiDorral? I

Tökre sokszor motoszkált bennem, hogy kéne írni, meg írtam is, de aztán gépben maradt egy csomó minden. Elkezdem előszedni és rendbe tenni őket. Ez viszont teljesen új poszt, a Határátkelőnek írtam. Mármint, majd mazsolázhat belőle, mert ebben a formában Háború és Béke hosszúságú.

Utoljára ott tartottunk, hogy Egyesült Arab Emirátusok, Dubai, Abu Dhabi és a végállomás, a jó 5 évig tartó Állatorvosi Rendelő az ománi határtól egy ugrásra lévő Oázisból lett kis város, Al Ain. Eredetileg 2-3 évet terveztünk, aztán vissza akartunk menni Görögországba. Végső soron pedig majd haza Magyarországra. A cél egy kis parasztház volt valahol Nyugat Magyarországon. (Ezt az interneten kommentelők egy része rendkívül giccses dolognak találta. Mondjuk Zala lett és annyira bitang szép, hogy az is, de ezt akkor még nem tudtam. Viszont van akinek loft lakás az álma, van akinek verandás ház.) A 3 évből 6 lett és lett volna több is, ha közbe nem jön valami elképesztően váratlan dolog. Simon az 50. szülinapja utáni reggel rosszul lett. Aztán úgy is maradt. Mindketten azt gondoltuk, hogy az előző napok szülinapi ünneplés sorozata a tettes. (értsd: másnapos mint állat). Viszont az én fitt, edzőterem bubus férjem alig tudott elmenni a Bawadi Mall mozijába, a bejárattól anélkül, hogy le ne kellett volna ülnie. Ennek fele sem tréfa, elvittem orvoshoz. Hosszadalmas lenne elmesélni, majd erről írok, a lényeg, hogy koleszterin lerakódás, életmódváltás, és egyebek. Mivel látták, hogy egy szikár izmos pasiról van szó, a helytelen táplálkozás kilőve. Aki 15 éves kora óta egészség és test tudatos életmódot folytat, az a legkevésbé számít ilyen betegségre.

100_6440 - Copy

Itt örömködik, még Korfun. Nem az az elzsírosodott testű, szív koszorúeres páciensnek kinéző.

 

Az – amúgy egyiptomi – doki szerint a stressz az amitől mindenképp meg kell szabadulni, plusz több kardio edzés mint súly emelgetés és Omega 3-ban gazdag táplálkozás. Makréla hegyeket halmoztunk fel hát. Viszont egy állatorvosi rendelő vezetője nem tud nem stresszelni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy bezárunk, illetve átadjuk másnak a stafétát és hazajövünk. Plusz szerettem volna még szülinapokat, karácsonyokat eltölteni a szüleimmel, ők is csak idősödnek és nem kórházi, vagy még rosszabb hírre szeretnék hazajönni. Ezt egyébként nagyon sokan elfelejtik azok közül, akik irigykedve, vagy éppen kritikusan állnak a kivándorlókhoz. Kvázi a lemondást, amit az jelent, hogy nem látjuk a szüleinket megöregedni, az unokaöcsénket felnőni, a barátainkat megesküdni, vagy éppen terhesnek lenni, gyereket szülni. Rengeteg minden marad ki aminek nem kellene, ha csak 200 kilóméterrel laknánk odébb és nem egy másik kontinensen. Nekem – ismét – el kezdett hiányozni az ország. A szüleim, a tesóm, a gyerekem.

Az interneten ekkor már nézegettünk házakat Nyugat Magyarországon, találtunk is olyat ahol el tudtuk volna képzelni a jövőnket. Örökre, vagy csak egy darabig. Sőt jöttünk haza nyaralni is, bejártuk az Őrséget, Vas, Somogy, Zala megyéket.

Aztán persze mindig visszamentünk, csak még egy év, aztán még egy, de a betegség, illetve inkább mondanám állapotnak, meggyorsított mindent. Beszéltünk a főnökeinkkel, akik a világ legjobb főnökei és szép lassan bezártunk. Nem akartak mást helyettünk, ha mi nem csináljuk az al ain-i klinikát, akkor senki. Ez jól esett, de nem sok időnk volt belerévedni az elmúlt pár évbe, el kellett kezdeni pakolni. A klinikát és a csomagjainkat is össze. Plusz a klinika macskájának, BigCatnek gazdát szerezni, amit az elmúlt 3 évben nem sikerült.

IMG_8605

UAE szülinapja Decemberben, ezért a párnák. Simon éppen dolgozik, Big a szokásosat csinálja, fetreng az asztalon, a recepción.

(Big egy kanadai házaspárnál él Abu Dhabiban, kiegyensúlyozott, boldog és kövér, a volt főnököm, aki a világ egyik legjobb állatorvosa is amúgy, diétára fogta.)

Az Emirátusokat otthagyni nem akkora szívfájdalom mint Korfut, pláne, hogy sokkal macerásabb is. Ha kiderül, hogy nem csak nyaralni, hanem véglegesen mész haza, akkor mindenféle hülyeséggel buzerálhatnak. A munkavállalói vízumod megszűnik és ezzel kezdetét veszi egy pár hetes őrület. Lakás bérletet lemondani, kauciót nem visszakapni, bank kártyát lemondani, lehetőleg üresen, mert onnan pénzt soha többé nem csihol ki az ember. Nem utalgattunk. Az összes – ott keresett – pénzünk amit addig nem utaltunk haza, Simon angliai számlaszámára, az velünk utazott.

IMG_20160728_183202

Sehol nem akar az ember lezuhanni, de mondjuk ilyen felett az is eszembe jut, hogy csak úgy simán landolni sem. Brrr…

 

IMG_20160728_195021

Én még ennyi kápével nem utaztam sehova. Be is voltam tojva rendesen. A wizzair rémséges járata 2017 Május 11.-én szállt le velünk Ferihegyen…vagy Liszt Ferenc reptér, vagy mi ez most. Ha jól emlékszem +/- 2 nap. Ezt így terveztük, nem véletlenül. Az Emírségekben egy jó dolog van igazán – mármint azon kívül, hogy szakmától függően pár év alatt össze lomizol magadnak egy házra valót – és ez a tél. Télen 20-35 fok között van, úgy folyamatosan. Este néha még pulcsi is kell, de ez ritka. Szerintem normális ember ezt nem hagyja ott. Viszont Májustól bitang sebességgel nő a hőmérséklet és ezzel egyenes arányban csökken a mi tűrőképességünk, türelmünk. Amikor a légkondis lakásból, a majdnem mindig légkondis taxi-ig felforr az agyvized, akkor hajba kapsz a másikkal mindenen. Leginkább már nem is szóltunk egymáshoz nyáron. Amíg légkondicionált helyre nem értünk, addig nem volt érdemes. Utáltam azokat a nyarakat.

Szóval az első család, barát, ismerős látogatások során két dolog derült ki. Először is, hogy senki, – beleértve a saját apámat is – nem érti, hogy minek jöttünk haza, a kánaánból. De, ha mégis, akkor miért nem mentünk Angliába. A fél ország kint van, és „Magyarisztán” élhetetlen. Plusz, Simon angol, van neki ott lakása, rokonai és amúgy is, Anglia azért mégiscsak sokkal, de sokkal jobb mint Magyarország. A másik, ha mégis hazajöttök, akkor MIÉRT nem Budapestre. Hiszen ott a kis lakásom a hatodik kerületben, az Oktogon és a Nyugati között…az azért mégiscsak sokkal jobb… MIÉRT vidékre. …és a bónusz kérdés: MIT fogtok ott csinálni.

Hogy őszinte legyek ezt akkor még én sem tudtam, de egyelőre házat akartunk keresni, még egyelőrébb, pedig kellett egy autó, ami majd elvisz minket ide oda Magyarországon.

Ez volt az első nagyobb közös vásárlásunk. Mármint akkor még csak lett volna. Amennyit én tudok az autókról, az autó vásárlásról, az elfér egy jegyzetlapra. Amennyit Simon, az akár kitesz három ilyen lapot is. Vagyis álltunk mint Pilátus a Krédóban és fogalmunk sem volt mit szeretnénk és mit kell nézni egy használt autón. Viszont Május közepe után, ugyan még nem tél következik, de azért amíg nincsen házad és felnőttként anyunál laksz, akkor szeretnéd elkezdeni mielőbb a ház nézegetést. Kistesóm remek ötlete volt, hogy kölcsönadja a saját autóját, ő meg majd használja anyuét. Gondolom mekkora volt anyám öröme ezt hallván. Na mindegy, neki indultunk és pár hét alatt ismét két fontos dologra jöttünk rá. Arra tudniillik, hogy hol nem szeretnénk házat és arra, hogy milyen autónk tuti nem lesz. És akkor most elnézést kérek az amúgy nagyon szép, de laposkás részektől, a tökéletesen túl árazott, megközelíthetetlen Őrségtől és a Ford Focustól, mert végül is elvitt minket mindenhová. Igaz, hogy szép lassan, ezt azt kicseréltünk rajta. Tesóm szerint egyszerűbb lett volna venni egy vadi új Focust… faszt aprózzátok el…ezen jókat nevetgéltünk.

A HÁZat Simon úgy tárazta be magának, hogy én nem is tudtam róla. Ezt tartogatta adu ásznak. Bejött neki. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez az, amikor a zalaszentgróti főútról rátértünk a pincészetekhez vezető göröngyös, girbe – gurba útra, hogy jó helyen vagyunk. Nem sokat mentünk ezen az úton, amikor Franz, az osztrák ingatlanos kis citroenje felkaptatott egy diófákkal árnyékolt, hamis ciprusokkal övezett kis kocsi felhajtón.

20170610_130603

Ahogy egyre feljebb értünk, nyílt ki szép lassan a hatalmas, virágzó bodzával övezett kert, majd a tuják és rózsabokrok, trombita folyondár indák között előtűnt a verandás kis ház, a hatalmas terasszal. Itt ott kis vakolat lejött a lábazatnál, de egyelőre nem tűnt túlságosan lepukkantnak. Annyira izgultam, hogy milyen lesz belül, hogy …most erre nem találok hasonlatot. Nagyon. Nem ragozom tovább, beköltözhető állapotú, mindössze egy hálószobás, de hatalmas konyhás és egész rendesen felújított fürdőszobás kis házba nyitottunk. Ahol kellemes hűvös fogadott, az izzasztó Június ellenére. „Das ist the loam hausss Simon, éhhted, vaalyoghaz, das beste insullation, jó neki falazatja…” Franz és a magyar nyelv különös kapcsolatát két dolog übereli csak. Az angol nyelvvel és a fagylalttal való még különösebb kapcsolata. De ez egy másik történet.

Ebből aztán rögtön az is kiderül, hogy lehetnek neked álmaid, megegyezhettek, hogy két hálószobás alatt nem vesztek házat, hogy nagy és legalább két fürdő kell, mert hát tapasztalat na, de ha a ház olyan és ott van és te nem a Mészáros Lőrinc büdzséjével indulsz kecót venni, akkor jön a kompromisszum. Igazából a legfontosabb dolog, amit Simon előszeretettel tart szem előtt, én pedig hagyok figyelmen kívül, az a „location, location, location” elve. Vagyis, ha van egy bazi jó helyen lévő, de nem elég nagy, vagy nem elég jó tetejű ház, akkor azt kell megvenni, mert a bitangos jó házat a rossz szomszédságban sajnos nem tudod kerekekre szerelni és eltuszkolni. Plusz fürdőt, vagy majdnem bármit pedig lehet építeni.

Amíg a két férfi álmennyezetekről, pára áteresztő vakolatról és fűkaszáról diskurált, én lementem a bekötő út végére és azt gondoltam – tényleg, emlékszem rá – „hát ez az. EZ AZ!

20170610_124718

És még nem is tudtam az árát. Innen már gyors történelem. Simon lejött utánam, nem akarta Franz előtt mutatni, hogy mennyire tetszik neki. És megkérdezte, amit anno apukája kérdezett az anyukájától, amikor azt a házat vették, ahol Simon is felnőtt. „Tetszik? Szerinted boldog lennél itt?” …én meg mondtam, hogy igen és igen. Ő pedig azt, hogy maradjak itt, az ára ennyi, meg ennyi, de ő lealkudik belőle minimum ennyit. Mondtam, hogy jó, de már a bodzavirágokat abajgattam, meg harkályokat fotóztam, a kerti tóban békákat lestem. Visszajött, hogy nem is kellett alkudni, Franz felajánlotta majdnem azt amit mi elképzeltünk árnak. Menjen-e még lejjebb ezer euróval. Bár arról az amúgy brit tulajt is meg kell kérdezni, ennyire volt felhatalmazása. Mondtam, hogy eszébe se jusson. Nehogy ide jöjjön nekem valami osztrák mami és elvegye a sárga rózsás kertemet.

IMG_3529

Megnéztük a házzal egybe épített garázst, a padlást, a tetőszerkezetet, amihez nem értünk és azt mondtuk, hogy megnézetjük valakivel. A valaki mérnök anyukám volt, aki a fotók alapján azt mondta, hogy van mit rajta csinálni, de szinte mindent meg is lehet, éppen a szívműtétjére készült, nem akartuk levonszolni. Felhívtuk Franzot és megbíztuk, hogy készítsék elő a szerződést és szerezze meg a tulajtól – aki nem akart az eladásért Magyarországra utazni – a felhatalmazást, hogy eljárhasson az ügyében. A pénzünk brit bankszámlán volt, így egyszerűbb lett volna átutalni rögtön a szintén brit tulajdonosnak, de soha, semmi nem működik logikusan. Nem, nem csak ebben az országban, a legtöbben így van. Tehát elutaltuk a pénzt az ügyvédnek, letétbe került, majd ő átutalta Nathannak, a volt tulajnak. Igen, én is azt gondolom, hogy basszák meg, mert ez egy rakás extra pénz volt, tök feleslegesen.

A recept mára egy igazi Simonos, egészséges kedvenc.

Snapper fillet with prawn paprikash.

snapperfilletprawnparikash (6)

Mondjuk a kis rákocskákban van némi koleszterin, de azért mégsem egy tokaszalonna.

Ez a tengeri sügér, apró rák paprikás raguval, az én találmányom, a dorozsmai molnárpontyból lett tengeri halasítva.

Tengeri sügér, rák paprikással

Hozzávalók 2 személyre.

2 szép sügér filé

25dkg tisztított apró rák

1 hagyma

2 szem paradicsom

1 darab paprika

1 gerezd fokhagyma

2ek paradicsompüré

1 kk burgonya keményítő

só, bors, piros paprika, petrezselyem

1-2 ek tejszín

Elkészítés:

Elkészítjük a paprikás alapot az apróra vágott hagymával, piros paprikával, paradicsommal, csöves paprikával. Ha kell, kevés vízzel felöntjük és puhára párolunk benne mindent. Sózzuk, borsozzuk, ha megpuhult szitán áttörjük, hogy szép sima alapot kapjunk. Belenyomjuk a fokhagymát, a paradicsom pürét és a tejszínt belekeverjük. Ekkor tesszük bele a kis rákokat. Közepes, lassú tűzön hagyjuk. Amíg a rákok megpuhulnak, a bőrével lefelé kevés oliva olajra, vagy grill rácsra tesszük a sügér filét. Sózzuk, borsozzuk. Ha ropogós a bőre, a másik oldalára fordítva további egy, max két percig grillezzük. A rákok és a hal is csak pár percig van a tűzön, különben túlfőnek, sülnek. A sügért hagymás rizsre, vagy petrezselymes krumplira tesszük és meglocsoljuk a raguval. Megszórom apróra vágott petrezselyem levéllel.

snapperfilletprawnparikash (3)

 

snapperfilletprawnparikash (1)

Categories: Uncategorized | Hozzászólás

SiDor is back avagy “A jogász, a lovász, a vőlegény meg a felesége”

Kaptam egy levelet a Határátkelőtől, hogy írjak egy “mi történt velem azóta” posztot. Na ekkor láttam meg, hogy van rengeteg nem publikált cucc a “fiókban” és nem írtam..5 éve …döbb! Vagyis írtam, de nem tettem fel, mert vagy a téma volt kényes, vagy magára ismerhetett valaki, vagy nem tudom. Viszont hazajöttünk, úgyhogy most kipróbálom, hogy egyáltalán működik-e még a blogom. Egy 2016-os írással, ami annyira emirátusi, amennyire csak lehet! Közben pedig írom a Határátkelőnek a “mi lett velünk posztot”, ami viszont nem lett rövid. Bár lehet annyi is elég lenne nekik, hogy “hazajöttünk, szeretünk itt, de már nézelődünk…”.

A jogász, a lovász, a vőlegény meg a felesége

2012-12-29 15.27.33 - Copy

A fotón nem a szereplők, hanem az Equestrian klubból pár random lovas látható. Mert ritkán fotózom a klientúrát.

Ebbe mindig beleszaladunk. A jó az, hogy nem csak én, hanem mindenki más is.

Elmondom, hogy mi is ez az egész és aztán eldönthetjük, hogy én vagyok a rasszista vagy a világ.

Az alap felállás az, hogy az itt élő nyugatiak többsége – nem mindenki, de nagy részük – bár elítéli – otthon a fotelből – a rabszolga tartást, sőt a lakáj, cseléd, szobalány, szakács, sofőr is mind a burzsoázia romlott, döjfének a hozománya szóval utálni való. Az is igaz, hogy “Az angol tanári fizetésemből nyilván nem futna rá otthon Liverpoolban, de, ha futná se’ kéne, mert ezek a szerencsétlenek emberi mivoltukban vannak megalázva….blablabla… Az nem nomrális, hogy valaki behozza a reggeli teát, mert nem és kész.” Aztán jön az őrült pálfordulás, amikor a középosztálybeli tanító néni/bácsi, a középosztálybeli housewife – főállású mami (ami ugyanaz mint a rnedes mami, csak nincs mellette munkahelye)férje munkát kap a közel keleten. Első évben még általában tartják magukat az otthonról hozott álhumanista, tökre polkorrekt “nem kell szolga” mantrához, de nagyon hamar elkezdődik a “csak egy bejárónő heti kétszer, mert a villa hatalmas és nem bírom egyedül, a munka, a gyerekek, …szóval Lin egy kincs, heti egyszer besegít”…”fel kellett vegyük Florát, mert egész egyszerűen már nem bírtam, mert jó, hogy nem dolgozom, de a gyerekeket iskolába vinni, aztán edzés, persze két különböző helyre, meg a blogomat is írom, szóval kellett valaki, de csak 3-szor egy héten, plusz jön vigyázni a gyerekekre hétvégéken, vagy, ha partira vagyunk hivatalosak, mert hát nehéz na, nincsenek nagyszülők, szóval kell az a kis segítség … nagyon szeretjük Florát, olyan mintha családtag lenne…”…. Aztán előbb vagy utóbb eljutunk ide: “Eddig ellenálltam, pedig Jim mondta, hogy simán megengedhetünk magunknak egy bent lakó segítséget, de tudod, én szeretek mindent magam csinálni, nem szeretem, ha hozzányúlnak a dolgaimhoz, de Lili igazán nagyon jó és diszkrét, ha nem akarod, hogy ott legyen, akkor eltűnik a szem elől, de , ha kell, akkor ott terem és hát na, nem is tudom mit csinálnék nélküle…már bevásárolni sem megyek egyedül, sőt sokszor a gyerekeket is ő viszi a suliba…nem, nincs jogsija, felvettünk egy pakisztáni sofőrt, ja azt nem mondtam?…mindig úgy gondoltam, hogy az csak a helyiek puccoskodása, hogy jaj nekem kell bentlakó szobalány, meg sofőr, meg ilyenek, hát tudod milyen vagyok, nem hordom fenn az orrom, de megmondom őszintén, hogy aki ennyit dolgozik mint mi Jimmel, annak sajnos fel kell adni a családi idillből egy kicsit, pedig de jó lenne megint csak a gyerkőcökkel lenni, de hát….ja, nem, nem dolgozom, miért gondolod, nem, neeeem, Jim azt akarja, hogy a gyerekek normális családban nőjenek fel….Lili…LILííííí, kész van a margarita?…igen, vagy 20 perce szóltam, hogy átjön mrs.Whodafak koktélozni….nem hallottad, vagy nem értetted?…már nagyon sokszor figyelmeztettelek, hogy semmi baj, ha nem értesz valamit, csak SZÓLJ, hogy nem érted és akkor elmondom lassan…de ne tegyél úgy mintha értetted volna, mert akkor aztán ide jutunk….mindig szólj, ha nem értesz valamit jó? …na jól van, semmi baj, csak ne forduljon megint elő….gyorsan gyorsan azzal a margaritával, mrs. Whodafak és én sem érünk rá egész délután…jaj, hát látod Mézi, ilyenek ezek…isten látja lelkem, úgy szeretem, mintha a saját lányom volna, de néha kimondottan idegesítő, hogy nem érti amit mondok, de nem szól, nem szólna az istenért sem…nagyon sokszor mondtam már neki, hogy szóljon, de nem, csak úgy tesz mintha értené, aztán csinálja a hülyeségeket…a gyerekekkel nagyon jól bánik és hát tudod keresztény…nem akartam más vallásút, nehogy megzavarja a gyerekeket…hát igen, az akcentusa az rémes és a kis Evelyn már filippinó akcentussal beszél, de majd leszokik róla, ha visszatérünk a jó öreg Angliába…ja, nem is tudod, hogy mennyire hiányzik Manchester…a szemerkélő eső, a szürke téglából épült kis ház ahol lakást bérlünk…a gyerkőcök megosztoztak egy szobán, én is eljárhattam egy irodába gépelni néha napján…na itt ez nincs látod, itt aztán semmit nem lehet csinálni, a rugby club heti quizén kívül nem sok minden van….kis Bali nyaralás, néha bruncholunk az Al Hamra hotelben, de igazán semmi extra…mennénk már haza nagyon…”

Majdnem mindenki ide jut végül. De ezt már megszoktuk, néha kimondottan érdekes figurák hozzák a cseléd lányt, még az állatorvoshoz is. Olyanok akik otthon fizikai munkát végeztek, de itt és most egy 35 kilós sri lankainak, vagy filippínának kell “cipelni” a macskát a kosárban. Mind azt a 3és fél kilót. A kavarodás akkor kezdődik, amikor itt él az ember egy ideje és valahogy hozzászokik, hogy, ha a, egy filippínó hozza a macskát, akkor az általában a cseléd lány, vagy b, ha egy arab/perzsa/pakisztáni, akkor az a sofőr. Vannak persze arab és fülöp szigeteki kliensek is, de az esetek többségében nyugatiak, esetleg helyiek járnak hozzánk- akik értelemszerűen szintén arabok, de soha, semmilyen körülmények között nem néznéd őket a sofőrnek!!! A kis farmeros, vagy tunikás arab féleség az 99%-ban sofőr….aztán van az egy, amikor nem…a pici csinoska, csendes ázsiai lány legeslegtöbbször a szobalány…aztán ott az az egy eset amikor nem…ekkor hozza magát az ember kellemetlen és így visszanézve rendkívül mulatságos helyzetbe…mármint Simon szerint rohadt vicces.

Andy spanija az első vendégeink között van, mindig Andyvel jön. Kivéve azt az egy esetet, amikor nem. Ekkor én udvariasan felhívtam, hogy megtudakoljam, hogy épp milyen hosszúra hagyjam a szőrt, mert ez változó….és, hát nem tudom, hogy a szobalány tudja-e. Andy kedvesen csak annyit mondott, hogy nyírjam rövidre, mert megy az állat a kennelbe, ott meg úgy sem fésülik…csak ennyit, semmi mást. Hónapokkal később hív, hogy elhozhatná -e a héten fogkő leszedésre macikutyát… Én meg ugye: – hogyne, hogyne, csak tessen, csak tessen, legyetek itt reggel 9,30-ra, éhgyomor, mert szedálunk és ebéd után vihetitek haza fifit az illatos szájával. Andy megköszöni és még hozzáteszi, hogy nem ő hozza majd a kutyát, hanem a nej. Na, gondolom magamban, akkor majd most így két év után meglátjuk végre a nejet is…megláttuk. Nem, nem az én hibám, mert ha egy nagydarab angolnak egy picike fele annyi idős felesége van mint ő maga, az még hagyján, de ha a nej thai/filippina, akkor áll a zászló, hogy az emberek nagy többsége azt fogja hinni, hogy a bejárónő. De legalább nem került szóba az ügy soha többé. Mert Andy amúgy úriember és nyilván neked is ciki lenne, ha úton útfélen azt hiszek, hogy a feleséged a szobalányod. Tiszta Pretty Woman sztori, csak kevésbé csinos csajjal A britek előszeretettel vesznek el középszerű ázsiai lányokat feleségül…miközben teli az ország szépekkel is.

A sofőrös eset más volt… azt át kellett beszélni…

Christina macskáját utó kellett ivartalanítsuk, mert a másik állat doki csak kiluggatta, de a fél cuccost benn felejtette, szóval a cicc rendesen betüzelt és kiordította a családot a helyéből, szal másodjára is fel kellett vágni szerencsétlent. Sikerült, macska jól van és nem tüzel többé. (ezért érdemes épkézláb állatorvost választani többek közt). Talált nálunk valami tonhalas kaját amit a kis prémszörny nagyon szeret, így ezt heti rendszerességgel tőlünk vásárolja be. Aztán egyszer csak elküldi a sofőrt, akinek persze fingja nincs, hogy melyik a kaja és én sem emlékszem, hogy a tonhal asparagussal, vagy a tonhal sütőtökkel – nem, nem, télleg van ilyen Applaws macska konzerv vagy mi, guglizza meg – úgyhogy visz vegyesen. Legközelebb jön a lány, látom ám, hogy bizony terhes…úgy értem, NAGYON, de nem szólok semmit, mert tudom, hogy egy nő NEM TERHES addig míg ő nem mondja, hogy az. Egy szónak is száz a vége, mondja, hogy jaj, már nagyon nehezen bírja, mert, mindjárt jön a baba, de még be akart vásárolni miss. üzekedőbolyhosnak a tonhalból, biztos ami biztos, mert az az “őrült“….és itt nekem, persze NEKEM folytatnom kellett a mondatot, hogy … sofőr nem tudta melyik tonhalas cucc a jó...miközben a csaj velem együtt…férjem, nem tudja melyik a jó kaja… ööö, igen, kínos csend, aztán a nő – szerencsére – felvonyít, hogy háááá, azt hitted Zazira, hogy a sofőr, háááát, ez rohadt jó, ha ezt én elmesélem….OK, nem, ne meséld el senkinek baszod, csak vidd a halaidat, mert beégtem, pedig a filippínós sztori után megfogadtam, hogy nem fogok bedőlni még egyszer, erre…itt van most ez a jogásznő a sofőrnek kinéző, nyilván szintén jogász férjével Zazikával. Izé sajnálkozom, meg a doki néni is, hogy ja, hát biztos az akcentus miatt gondoltuk, meg, hogy nem tudta melyik a jó kaja, meg izzé, de szeretne már mindenki túl lenni ezen a beszélgetésen, az egy Christinácskát kivéve, aki megállíthatatlan – meg ne szüljön itt nekem a nagy röhögcsélésben – szóval folytatja, hogy a férje ugyan nem lenne jó sofőrnek, mert nagyon szarul vezet ám, tuti nem kapna sofőri állást, az akcentusa meg ugye francia, mert Zazi marokkói, de jól beszél spanyolul is, mert ott tanulta a – surprise,surprise- spanyol iskolát a lovászkodás, zsokéság keretében….jaj, hát folytatja, na ezen nagyon jót mulattam, méghogy a sofőrünk lenne….hahaha… hát nem, bizony nem. Zazie a lovászunk volt még odahaza Yorkshireban, onnan hoztam ide még mielőtt összeházasodtunk volna! HÁBAZEG! Akkor most nekem azért majdnem igazam volt…vagy…??

Slusszpoén: Tudod Zazi csakcsak meg van a macskával, de a kutyákat, na azokat nagyon utálja, sőt fél tőlük, kimondottan fél tőlük. Ami azért is baj, mert megyünk haza és apám kutyái, hát nem is tudom mi lesz… erre én: ó, hát nem lesz semmi baj, milyen kutyája van apukádnak? bliblabluffingshire(nem emlékszem) kopói. -Aham, mennyi? – Nem is tudom, olyan 30-40? — Egy komplett kopó falka baszod. Kik ennek a nőnek a szülei, York hercege, vagy kicsoda? Hátttőőőő…így most erre nem nagyon tudok mit mondani. Nem találkozott velük amíg ott lovászkodott? Ja, nem nem apámnál volt lovász, hanem nálunk…. azóta is azon agyalok, hogy mi a nálunk? Nálam és a tesómnál, vagy nálam és az ex férjemnél???

IMG_8925

A kép a házunkhoz közeli, Al Ain Central Marketben készült, két teve csikó. A szudáni és a világosabb, show verzió.

Ehhez most olyan recept jön, hogy csak na…majdnem marokkói. Tunéziai, de egész Észak Afrikában eszik.Ez kérem a brique tunisienne, vagyis a tunéziai tégla(lap). Apu annyira emlékezett, hogy tojás, meg menta van benne, én meg annyira, hogy imádtam. Street food, vagyis minden sarkon kapni. A receptjét viszont franciául kellett meg gugliznom, mert angol nyelven nem létezik. Homályban rejtőzködő francia nyelvtudásomat – és egy larousse szótárt – segítségül hívva megfejtettem. Azt tegyük hozzá, hogy ez csak akkor gyors kaja, ha a Rue Boumedienne-en veszed. Ha otthon csinálod, macerás kis genyó.

Brick Tunisienne, a Tunéziai Tégla amit mostanában valaki senki által sem ismert oknál fogva háromszög alakúra hajtanak. Pedig azért tégla, mert téglalap alakú. De lehet, hogy mégsem. Sebaj, az enyém az.

briquetuisienne (4)

briquetuisienne (5)

Hozzávalók 4 személyre:

2 szem héjában főtt, kihűtött krumpli

15dkg kemény, parmezán jellegű, esetleg feta sajt

1 tonhal konzerv

4 db tojás

1 marék kalamata olajbogyó magozva, széttépkedve

Só, bors, 1 citrom leve

petrezselyem és menta apróra vágva

rétes tészta

A kihűtött krumplikat meghámozzuk és villával összetörjük, sóval, borssal ízesítjük, összekeverjük a tonhallal. A 20x30cm-es réteslap darabokból 2-3-at egymásra teszünk, közepére halmozzuk a krumplis tölteléket, megszórjuk a zöldfűszerekkel, kis citromlével, az apróra vágott olajbogyóval az összetördelt sajttal és kis fészket készítünk belőle. (lásd a képen. Ez fontos.)

briquetuisienne (2)

A fészek közepébe egy tojást ütünk nagyon óvatosan, sózzuk, borsozzuk, erre is kis citromlevet csepegtetünk.

briquetuisienne (3)

Óvatosan egy kis téglaszerű csomagocskát készítünk az egészből úgy, hogy ne essen szét sütés közben sem. Forró olajban mindkét oldalát aranybarnára sütjük lassabban, ha szilárdabb tojássárgát akarunk, gyorsabban, ha folyékonyat.

Ez egy önmagában kaja, kaja. Ám, ha van még kedve az embernek, akkor egy jó salátával még flancossá is tehető. Az arabok ramadánkor előszeretettel eszik Chorba levessel, vagy Harirával. Vagyis akkor van aztán habzsidőzsi…mármint böjtkor…tudom, tudom, én is nehezen értem ezt meg.

Categories: Al AIn, Ázsia, food | Hozzászólás

Segítség dimenziók…

…segíteni vágyóknak!

Nagyon sokat gondolkodtam én már ezen, a “nagyi projekten” már évek óta, a “nővérke projekten” igazából csak mostanában. Egy konkrét személy – jelenleg állatápoló, de ember nővér képzettsége van – adta az ötletet.
A helyzet az, hogy a Németeknél vagy otthon tomboló “egyetemi tanárok”, “érsebészek” és “villamos mérnökök” egyelőre nem győztek meg igazából. Az is igaz, ha ennyi “phd-s” van egy országban, amennyi már ott gyülekszik nálunk, akkor annak az országnak kurva jó dolga van és nem szabadna őket elengedni. Viszont van nekem másik ötletem, hogy ki az aki viszont nagyon kellene akár otthon, akár Német országban, akár a briteknél, vagy bárhol, mert nővér/ápoló mindig kell és a jó ápoló nagyon nagy kincs. Van nekem ez a Exi nevű ismerősöm, aki mondjuk tényleg nagyon jó. Először is kiválóan beszél és ért is angolul, aztán ott van a képzettsége. Az ápolói után még egy speciális kurzust is elvégzett, aztán ide jött és egy darabig ember kórházban, aztán egy állatorvosi klinikán helyezkedett el. Nagyon sokszor nem úgy beszélnek vele a kliensek(gazdái), vagy akár egyes orvosok, ahogy azt megérdemelné, de sosem panaszkodik – vagyis nekem nem – szépen teszi a dolgát, “igen uram”, “rendben doktor” és már teszi is. Exi filippínó, ők nem pofáznak vissza, nem erőszakoskodnak, csak megvonja a vállát, aztán megy tovább. Nem követeli meg a tiszteletet, sem orvostól, sem pácienstől. Rengeteget, lelkiismeretesen dolgozik, profi és nagy állatbarát – ezért is váltott páciens fajt – iszonyúan a szívére veszi, ha valakin mégsem sikerül segíteni, egyszóval egy igazi, jó kis ‘egészségügyis’, a legeslegjobb fajtából. A UK-ben, pláne a US-ben a többszörösét keresné annak amit itt keres és senki nem beszélhetne vele úgy, mintha most szarta volna, biztonságban élne a családja is, elhozhatná őket a “nem egy életbiztosítás ott élni” Manilából. De neki eszébe sem jut, hogy mondjuk útlevél nélkül csak úgy neki vágjon, aztán lesz ami lesz, neki jobb élet kell, mert megérdemli. Pedig ő tényleg, de ezt nem hiszi el. Úgy gondolja, hogy sosem kapna oda vízumot – ahol jó Európában – úgyhogy inkább itt húz. Én neki és a hozzá hasonlóknak adnék esélyt! Nem tudom, hogy hogyan, de olyan jó lenne látni, hogy megbecsülik, anyagilag és erkölcsileg is, hogy nem “igen uram, igen ma’amozik”, hanem egyenrangú félként kezelik és nyugodtan, profin végezheti a munkáját, akár emberekkel, akár állatokkal. Nem csak azért, mert ő megérdemli, hanem azért, mert mi – ez esetben mondjuk Európa – is megérdemeljük. Azt hiszem….remélem, hogy megérdemeljük. Na ez lenne az alapja a “nővérke projektemnek”.

Egy igazi, vérszerinti nagyi, az én nagyikám

Egy igazi, vér szerinti nagyi, az én nagyikám

A másik ennél régebbi és még sokkal bonyolultabb, de szerintem szintén nem lehetetlen a kivitelezése. Ez a “nagyi projekt”. Ez arról jutott eszembe, hogy vannak idős emberek, látjuk őket nap mint nap, közösségi oldalakon megosztva, hogy itt ott álldogálnak, virágot, sütit árulnak, sokuk csak nagyon szerény körülményeket engedhet meg magának, talán a gyógyszereket sem, de nagy részük hajléktalan és ez rettenetes. Borzalmas lehet fiatalon is hajléktalannak lenni, de öreg emberként…az valami elképzelhetetlen fájdalom lehet, fizikailag, lelkileg egyaránt. Nincsenek olyan sokan, Magyarországon még nem felszámolhatatlan a hajléktalan probléma. Az ugye egyértelmű, hogy a politikai elit őket sajnos leszarja, tehát nem is érdemes ezen rágódni. DE a kérdés, hogy mi is leszarjuk-e? A kérdés, hogy elképzelhető-e, hogy mindenki akinek van egy kis nyári konyhás kecója a kert végében, vagy egy kis szobája amit nem használ, egy hozzáépített kis apartman, amiben a fiúk lakott mielőtt kiment volna Londonba, vagy egy berendezett garázs, akármi, ami egy kicsit is humánusabb mint az aluljáróban koldulni, aludni, enni, élni…szóval elképzelhető-e, hogy minden ilyen ember magához vesz egy “nagyit”. Esetleg, ha az illető nem hajléktalan, segít neki, hogy ne is legyen az, meglátogatják egymást, hogy ne legyen egyedül, vagyis beszerzünk egy “pótnagyit”. Mert a miénk sajnos már nem él, vagy sosem ismertük, esetleg külföldön van, vagy nem érdekeljük egymást, nagyon sok gyerek nő fel nagyik nélkül. El sem tudja az képzelni akinek nem volt legalább egy csodás nagyszülője, hogy mit veszít az a gyerek, akinek soha nem volt.

aztán egy nem vérszerinti, de egész jól bevált nagyapa pótlék, az "öreg".

aztán egy nem vér szerinti, de egész jól bevált nagyapa pótlék, az “öreg”.

A nagyik nagyon sokat tudnak adni, vagyis a befektetett kis szobácska, kis törődéske tőke kamatozva jut vissza az unokákhoz. Mesélés formájában, lekváros bukta formájában, hajkreációk formájában, olyan történetek meghallgatásában amire a szülőnek esetleg nincs ideje, energiája, vagyis az összes nagyis dolog, amitől elesne a gyerek pótlódhat egy ilyen nagyi pótlékkal. Idős embereknek nincsenek hatalmas igényeik, nem kell Ipod, nem kell Venezuelai nyaralás, nem kell márkás tornacsuka, tényleg nem nagy befektetés anyagi értelemben. Nyilván ki lehetne erre dolgozni egy rendszert, hogy hogyan találkoznak, hogyan szoknak – vagy nem – össze a nagyik és uncsik, de nem hiszem, hogy teljesen elképzelhetetlen lenne. A migráns áradat kapcsán kiderült, hogy nagyon sok érző szívű, empátiával bőven megáldott ember él Magyarországon, ha majd elfogynak az afgánok, perzsák, akkor esetleg lehetne ezzel folytatni.

Categories: Uncategorized | Hozzászólás

A GéHúsz gatyája és szoknyája … na meg a kaftán 2,

Irtó nagy nyüzsi volt itt az elmúlt hetekben, ezért kellett kicsit tovább várni a géhúsz gardróbjára. De folytatom, már csak a saját magam gyönyörködtetésére is.
Ott tartottunk, hogy az Indonéz kis fickó tök szupa bármiben, ennek az az oka, hogy ő egy kicsit rokker és miniszterelnökben/királyban/uralkodóban az mindig elképesztően cool, ha valaki rokker nem igaz?
Vissza Európába, itt van nekünk ez a mokány kis olasz Matteo Renzi, lám, az olaszok miniszterelnöke. Olyan észak olasz típus, minden jól áll neki. Az olaszok kimondott fejlődést mutatnak első ember terén Mussolini óta. Amen.

Lehetne akár OTP reklám is...

Lehetne akár OTP reklám is…

Kapísss????

Kapísss????

milyen lenne így?

milyen lenne így?

version2

version2

a kevésbé elégedett olaszok szerint viszont ilyen

a kevésbé elégedett olaszok szerint viszont ilyen

Shinzo Abe olyan mint egy japán túrista, de selyemben biztosan még megnyerőbb. Itt is érdemesebb az asszonyokat nézni körülötte.

mondom, japán túrista

mondom, japán túrista

Ugye-ugye....majd összeszarná magát az ismert nyugat, ha így jelenne meg Abe san a megbeszéléseken. Nem a ruha teszi az embert....hah

Ugye-ugye….majd összeszarná magát az ismert nyugat, ha így jelenne meg Abe san a megbeszéléseken. Nem a ruha teszi az embert….hah

…..és most, nyam nyam Mexico! Csak én látom úgy, hogy Dél Amerikában nem lehetsz főmufti, csak akkor, ha legalább 9 és feles vagy a 10-es skálán…úgy értem külcsínre.

Enrikécske mint telenovella hős pl.

Enrikécske mint telenovella hős pl.

Majd azt én tudom tezsvérem.....

Majd azt én tudom tezsvérem…..

egy mosoly a női hölgyeknek

egy mosoly a női hölgyeknek

Enrique Pena Nieto…édes kis büngyür madaram, akárcsak Axel az Argentín macsó, őt is fel lehet öltöztetni bármibe, de leginkább is, csak le a ruhával, az isten megáldjon.

akár így is, de mondom, tök mindegy

akár így is, de mondom, tök mindegy

ki az a Desperado? Just askin'

ki az a Desperado? Just askin’

Putin. Kell-e mást mondani, mint, hogy Putin? Ez a fickó kész csoda. Őszinte leszek, nekem kimondottan maszkulin, ha egy politikus megőrzi a tökeit – férfi esetében ugyih – ám nem vagyok biztos, hogy az is annyira szexis-e, ha növeszt még kettőt hármat, mint Vágyus.

ímé, ami kicsit kihipózótt exKGB bátyuskánk, félrevezető kis mosolykával....borsódzik a hát na

ímé, ami kicsit kihipózótt exKGB bátyuskánk, félrevezető kis mosolykával….borsódzik a hát na

Egy biztos, nem lehet nyámnyilasággal vádolni

better

better

és a gyúrótermet is egészen biztosan útba ejti néha. Népviselet? Nyet. Adjunk csak rá egy military gatyát, egy bakancsot és….semmi egyebet. Charming. Mármint amíg ki nem löveti a szart is az országod alól. Addig kimondottan charming.

na, de most tényleg. Kinek a középkorú, kopaszodó férje néz ki így levetkőzve? Mármint az enyémen kívül :D

na, de most tényleg. Kinek a középkorú, kopaszodó férje néz ki így levetkőzve? Mármint az enyémen kívül 😀

James Dean után szabadon...sármolás, nagyban

James Dean után szabadon…sármolás, nagyban

Salmannak se szoknyája, se gatyája, neki van ez az aranyszegélyes kaftánja, ami miatt pont kilóg a többi géhúsz közül. Szerintem kimondottan elegáns a szaudi koronaherceg.

Kilógni a tömegből: olajjal és kaftánnal

Kilógni a tömegből: olajjal és kaftánnal

salmanrownprinceofsaudi2

Jacob Zuma. Dél Afrika vezetőjét nehezen tudná az ember elképzelni másban mint öltönyben, pedig hordja a gepárd mintás cuccokat is, de nem is ez a lényeg, hanem, a szemüveg. Mármint ahogy az orrára visszatolja az öreg Zuma. Konkrétan bemutat a világnak, ahányszor csak lencsevégre kapják. Ezt nektek búrok, visszavettük az országot és most addig dolgozunk, amíg pont olyan élhetetlen lesz mint amilyen a többi fekete afrikai ország. Itt van ni a középső ujjam, tegyétek ahová gondolom.

P-492

cuki lene így naaa, de a szegény gepárdok

cuki lene így naaa, de a szegény gepárdok

bemutat 1

bemutat 1

bemutat2

bemutat2

A dél kóreai Park Geun-hye csinos mindenben. A koreai népviselet kicsit túl sokat takar, ha engem kérdeztek, viszont valószínű, hogy tiszta selyem. De ezt a hölgyet érdemes chanel kosztümben is megnézni. (amit nem mondhatunk el az északi szomszédok tészta képű ifjú vezetőjéről, hogy az ég rogyna arra a pökhendi fejére)

Park_Geun_Hye1

Azért ez tényleg csini

Azért ez tényleg csini

csak ne lenne akkora a szoknya

csak ne lenne akkora a szoknya

de csinosnak, csinos

de csinosnak, csinos

A török Ahmet Davutoglu annyira kis cukipofa, hogy nem is néz ki töröknek. De vannak ötleteim, hogyan lehetne még cukibb.

ahmetdavutoglu

nyárára

nyárára

télire, vagy a Kárpát medence elfoglalásához

télire, vagy a Kárpát medence elfoglalásához

Ennél még jobb, hogy van itt nekünk egy – nem véletlenül – skót nevű brit miniszterelnökünk, aki viszont talán a legkevésbé sármos brit a föld kerekén. De kaphat egy kiltet, csak, hogy kicsit karakteresebb legyen. kár, hogy nem Liam Neeson a brit miniszterelnök.

Davidcameron1

Putin után...nem is tudom :(

Putin után…nem is tudom 😦

talán ezzel a tunikával elkendőzhetnők azt a rózsaszín pockort.

talán ezzel a tunikával elkendőzhetnők azt a rózsaszín pockort.

Kiltet akarok...

Kiltet akarok…

Ne akarj kiltet David!

Ne akarj kiltet David!

Barackobama1

Obama a kis hamvas Barack. Ismét több választásunk van.

-1 telepes ruha amivel az a baj, hogy ő egészen biztosan nem volt telepes, vagy legalábbis nem minden őse.

vagy mégsem? ez itt az egyik nagy nagyszülő...

vagy mégsem? ez itt az egyik nagy nagyszülő…

-2 őslakos ruha, tollakkal, meg festékekkel, orrba való és ami kell…viszont egészen biztosan nem tartozik a “rézbőrű” testvérekhez.
-3 vagy, csak egyszerűen rádobunk egy piros pokrócot és kész a maszáj morán, még ahhoz húz a legjobban.

szerintem EZ telitalálat lenne. Kilógni a tömegből? Ez veri a kaftánt mindenképpn. Talán csak Park asszony egy brazil táncosnő ruhájában lenne még feltűnőbb, de azt sajnos nem fogjuk látni.

szerintem EZ telitalálat lenne. Kilógni a tömegből? Ez veri a kaftánt mindenképpn. Talán csak Park asszony egy brazil táncosnő ruhájában lenne még feltűnőbb, de azt sajnos nem fogjuk látni.

Categories: Uncategorized | Hozzászólás

A Géhúsz gatyája és szoknyája…na és a kaftán

Összejöttek ezek a kis morgoncok, megint összejöttek, szokásuk ez már nekik jó ideje, több tucat fekete/szürke öltöny, egy aranyszegélyes kaftán és Merkel asszony feledhetetlen kosztümjei.

Itt vannak ők

Itt vannak ők

Erről jutott eszembe, hogy mi lenne, ha nem csak a Közel Kelet sejkjei, hanem a nyugati vezetők is a nemzeti, tradicionális viseletükben jelennének meg? Mennyivel színesebb lenne már ez a dögunalom G20 izzé. A kaftános pacák Saud Arábia korona hercege – meddig élnek ezek? – már csak, mert elég öregecskének néz ki, de sokat dob rajta magas termete és az azon hordott kaftán. Mondhatni, bazi jól néz ki az öreg. Majdnem olyan jól mint Fülöp herceg kiltben. Az megvan? Azokat a mokány germán térdeket nem lehet csak úgy semmibe venni. Felteszem kellett anyag rendesen ahhoz a kilthez, mert a királynő férje csak nem mutatkozhat miniben. Na mindegy, nézegetem ezt az ausztrál pacekot, kis füles manócska és elképzeltem, hogy ő is hord valami tradicionálisat….mondom is a Simonnak, hogy te, ha a Merkelnek a dirndli a tradicionális ruci, az araboknak ez a kaftánféle, akkor ennek az ausztrál mókusnak vagy egy szál ágyékkötőben kellene lennie – ha az országot vesszük akinek a vezetője – vagy rab ruhát, ha a saját tradícióját, vagyis a “fehér” aussiet akarná követni. Ennek az ötletnek annyira megörültem, hogy rögtön elkezdtem rákeresni az összes jelenlévőre. Igazából oln kis öltöztetős papír baba, vagyis babák kellenének ehhez, amivel még alsós koromban játszottunk. Biztos megvan annak aki nem túl fiatal. Olyan kis fehér behajlíthatós papír volt a rögzítő izzé. Na mindegy. Ez nincsen, de van nekünk jó barátunk a Google. …ahonnan rögtön azt is kiderítettem, hogy szegény Tony Abbott ot jól benéztem, nem is született ausztrál, szóval nem kell neki börtön ruhában – jahajj, ez csak nekem akkora poén?- ácsorognia, jó lesz a brit, vagy az abo ágyékkötő, bár van olyan – rá majd még rátérünk – akit szívesebben nézegetnénk ágyékkötőben.
Kezdjük, így sorban, ahogyan a wikipédiában szerepelnek.

Axel Kicilloff. Tudjátok, tudtátok ti, hogy ki az az Axel Kicillof? Nem? A világ egyik legdögösebb politikusa és még csak nem is hallottam róla. Nos Axelt jó nézegetni öltönyben, jó lenne Argentín ruhában is biztosan, de szívem szerint az Ausztrált kapná….kis dögös apuka ágyékkötőben? Gazdasági szakemberhez, doktori címmel, túlságosan is hot, ha engem kérdeztek.

én kérek elnézést..mondom, adjatok rá bármit...vagy ne

én kérek elnézést..mondom, adjatok rá bármit…vagy ne

arg2arg1

Na milyen állat lenne már az összejövetelen ilyen dögi poncsóban, meg minden.

Térjünk rá Tony Abbottra, a vendéglátó OZra. Első sorban nem is aussie, másod sorban, ismét össze zavarodtam, mi az eget adnál rá. Azért hoztam néhány elképzelhető példát, de nem igazán tudom, hogy MI Tony Abbott igazából. brit? ausztrál? mindkettő? egyik sem?

Tony Abbott

Tony Abbott

…és a szóba jöhető öltözékek…

aus2    aus1    aus3

Egy igazi szépséges hölgy, a brazilok vezér asszonya, Dilma Rousseff.

szép, nagy brazil mosoly, ronda vörös blézer, tuti Merkel adta neki. brrrr

szép, nagy brazil mosoly, ronda vörös blézer, tuti Merkel adta neki. brrrr

braz1    braz2

…és a szóba jöhető cuccok. Bármelyik jobb a vörös blézerkénél.

Jaj, hát ez a canadai fickó, figyeljétek…olyan, nem is tudom, olyan canadai? de mit adjunk rá, hogy ne legyen az amúgy is uncsi ezüst hajú politikusból még uncsibb????

Stephen Harper, a juharlevelesek csapatfőnöke

Stephen Harper, a juharlevelesek csapatfőnöke

De mi lenne, ha feldobnánk az eredeti, vagy a kolonizálódás utáni rucival? Szerintem a lovagsági egyenruha tök jól állna neki.

canada2canada1

Aztán egy kis ázsia.

A cuki nevű kínai vezér, Xi Jinping

A cuki nevű kínai vezér, Xi Jinping

Végre valaki, akit nem kell elképzelni, Xi Jinpingen igen jól áll a kínai blézer. De még Obamát is elhomályosítja a kínai first lady, szép a ruha, csini a nőci, jó a frizu….Xi, you dawg! vagyis az elismerő Xiiii, te kutya, arra, hogy igen, anyuka kimondottan ékköve a hatalmas ázsiai országnak.

Obama és Jinping  egyen kínai cumóban.

Obama és Jinping egyen kínai cumóban.

Vissza Európába, politikusnak kinéző franciához.

Francois Hollande, a fő francia

Francois Hollande, a fő francia

Milyen lenne így?

french2 french

Ugorjunk picit, csak épp át a határon, kedvencem, Angela “stünci” Merkel, a hordócska formájú kancellár. Rendre ilyen chanel, vagy egyéb kosztümökben. Az a baj, hogy a chanel kosztümöt, olyan légies teremtményekre találták ki, mint Audrey Hepburn, vagy – surprise, surprise – Coco Chanel. Angela Merkel aláhúzottan nem légies, ellenben – rendes német asszonyhoz illően, ott van mellben, erősen. Nem ritkán ki is dobja a lányokat, ekkor cikkezik kicsit a sajtó. A dirndliben pont az a jó, hogy “mellre megy”. A dirndlit kérem ki kell tölteni, Coco Chanelen úgy állna, mint tehénen a gatya…..

angelamerkel1 germ1

Angikám, ki a keblekkel, éljen a népviselet!

Narendra Modi kivételesen szupa még nyugati cuccokban is, de nekem a turbános jobban bejön.

narendramodi1india

Indonézia kissé rokker miniszterelnöke is visel mindent, szerintem az indonézeknek nagyon szép nemzeti viseleteik vannak, sokkal jobban nézne ki bennük ez a szabadon gondolkodó, vidám kis fickó.

Joko Widodo Indonéziából

Joko Widodo Indonéziából

indonesia2 indonesia1

Mit bánja a fűszoknyát, ha megválasztják, hajrá Joko!

A következő 10-et, vagy mennyi maradt még, na azt majd Csütörtökön, mert most rendelünk.

Categories: Uncategorized | Hozzászólás

A legtömegebb tömeg

India-Banglades-Pakisztán, itt az Emírségekben

 

Úgy írok Indiáról, hogy még az életben sem jártam ott. (Oké, Sri Lankán már igen és az majdnem ugyanaz.) Bár földrajzilag közelebb vagyok mint valaha. Ez már akkor világos lett, amikor Simont kellett meggyőzni, hogy menjünk Dubaiba dolgozni. A párbeszéd kb. így zajlott ni:

Corfu, Kassiopi, 2011

Te moncskin(beceneveink egyre rázósabbak)! Beszéltem Nikol barátnőmmel, kérdezi mennénk -e Dubaiba.
Thasssshh an arhhhabic counghrrry init? (That is an arabic country isnt it./Azseg arhab orhszág uge?) Kérdezi nem földrajzszakon doktorált Simon fogkeféjével a szájában.
Igen válaszolom még az ágyból, laptoppal az ölemben, a múlt éjszakai csetelésem historyját böngészem részletek után kutatva.
Arrrghhhhh.glugluglu……hallatszik a fürdőből, Simon reggeli-mintegy másfél órás- toalettjének aláfestő zenéje, de a részletekből kb. azt veszem ki, hogy nem rajong a Közel Keletért és semmiféle olyan országért ami terrorista gyanús. A britek terrorfóbiásak.
Jóffan mondom, végül is nem kell odamenni, csak gondoltam jobb lenne mint Anglia -vetem be az aduászom .
Erre kiaraszol a fürdőből, azzal a pofával amit minden angol visel, ha felmerül a hazautazás lehetősége. Más esetekben kihúzzák magukat, ha szóba kerül a királyság, de ha már egy mondatban szerepel a hazaúttal, akkor bánatos bulldog képük lesz. ANGLIA? Kérdezi lelombozva.
Igen édesem, októberben eltoljuk a bringát Corfuról, mert a betevőt sem lehet itt már megkeresni, nemhogy öreg napjainkra félretenni. Hová akarsz menni? Szerintem valami meleg hely jobb lenne mint a saját országaink. Az enyém ráadásul még munkalehetőségekben sem bővelkedik.
Messze van ez a Dubai Dóra? (ha Dóra vagyok akkor komolyan fontolóra vette).
Dehogyis sweetheart -veszem elő a jobbik formámat – itt van egy ugrásra Görögországtól, nem leszünk sokkal messzebb.
Na mutasd a térképen adja meg magát.
Te mondom képzeld egész jól kereshetnénk, a rezsi, lakás utazás oda vissza fizetve és jó meleg van télen is. Nagyon biztonságos ország ráadásul, már utánanéztem a neten….mondom, miközben rákeresek a google earthön Dubaira.
Hmmm…strand és medencék vannak?
Persze drágám, ott az arab öböl, nagyon szép tengerpartok vannak. Tuti vannak medencék is, hiszen felhőkarcolókat építenek.
ARAB öböl horkan fel
Igen szívem, arab öböl, de nézd azt írják Tom Cruise is épp ott van, a Mission Impossible utolsó részének utómunkáit végzik. Ott játszódik majd.
Kezd érdeklődni, nézegetünk képeket, térképet, cikkeket Dubairól.
Szóval azt mondod nincsen olyan messze?
Dehogyis drágám gesztikulálok, hogy mennyire közel van, mire elmozdítok valamit a google earthön.
A kép ki zoomol, megjelenik az arab öböl, ázsia és európa, jobbra(keletre) egy bazinagy háromszög. Mint egy toblerone keresztmetszete.
Melyik is itt Dubai?
Ez a picike nézd csak, az UAE egyik városállama vagy mi ez.
Aham és mi ez a bazinagy ország itt, közvetlen mellette… ez a háromszög alakú?
Gyanakszik, látom rajta, hogy gyanakszik.
India motyogom.
Mondd, hogy nem India, mondja velem egyszerre. MONDDDD, hogy ez a kuvanagy háromszög NEM India!!!
De mondom,ez bizony a Gangesz, a Taj Mahal, az elefántok csodás hazája, kezdem ajnározni a dolgot és menteni a menthetőt.
India? INDIA BAZMEG? Azt mondod nincsen messze és az ablakomból Indiát látom?
………………………..
A taktikám egyszerű, hagyom, hogy kitombolja magát. Közben bűnbánó és bánatos pofát vágok egyszerre. Csak hogy lássa, nem én szereltem kerekekre az arab öblöt Dubaiostól és görgettem a büdös francba, több ezer kilóméterre a hazánktól.

Itt ennyiben is maradtunk, később még szóba került Dubai és India viszonya, de lassan feledésbe merült és az elkövetkező nagy kalandra koncentráltunk.

Amíg meg nem érkeztünk. Mert ha már itt vagy elég nehéz Indiát, az indiaiakat, a kultúrájukat, a kaját, a ruházkodást, a zenéjüket stb. semmibe venni. Nos igen, másfélmillió ember egy töredék Budapestnyi területen elég körülményesen tud észrevétlen maradni.
http://en.wikipedia.org/wiki/Dubai itt olvashatni a populáció megoszlásról.

Nem is igen akarnak észrevétlenek lenni. Az ő meglátásuk szerint Dubai nem lenne az ami ma, ha nincsenek itt az indiaiak. Ami úgy 80 százalékban fedi is a valóságot. Amikor éppen haragszanak a helyiekre – ami napi szinten mérhető – akkor előkerül a jó öreg ‘nem lenne itt semmi csak sivatag nélkülünk ‘ szlogen. Amiben – sajna – ismét van valami. Másrészt pedig  helyzet az, hogy az indiai még a görögnél is halogatóbb, trehányabb, hivatalos utat hírből sem ismerő nép.Hogy mást ne mondjak, a – szerencsére már csak volt – főnököm elhagyta…mondom ELVESZÍTETTE a másik kozmikus srác és a mindenes gyerek útlevelét. Nem a bevásárlólistáját bazmeg, hanem az útleveleiket. Később a szervízbe leadott autójában találták meg a takarítók a szőnyeg és a nemtommi közé préselődve. Na ez milyen már? Oké, hogy csak bangladesi útlevelek nem britek, de akkor is.
(Rajesh a szomszédunk akiről már volt szó és ahogy én ismerem még lesz is, szal ő mondott fél üveg whisky után valamit, aminek kivételesen nem csak matematikai alapon volt értelme, hanem normális emberi mércével mérve is. Aszongya: Idefigyeljetekeheteeeekkk…én aszondom….nemmmazszámíttthoggy milyennnembervaaaggyhhh………hhhanem az útleveled. Az számít. Nem az ész, a szív….ezek mind szart sem érnek, ha nem a JÓ útlevél van a kezedben. Mire a mondat végére ért annyira elszontyolodott, hogy kis is józanodott hirtelen. Viszont nem mondott feltétlen marhaságot nah.)
Ha tehetnék mindenféle papírmunkát kihagynának az üzletből. Akkor lennénk mi csak szarba igazán, de szerencsére az arabok ezt nem hagyják, mindennek meg van a módja ami néha elég nehézkes és hosszadalmas, körülményes és gyakran értelmetlen, vagy annak tűnik, de védi a munkavállaló érdekeit. Vagyis remélem, hogy védi, ha arra kerül sor. (Arra került sor és végeredményben, ha hivatalos útra tereltük volna akkor védte is volna, de nem tereltük….)
Így történhetett, hogy a munkavállalási vízumunkra fél évet vártunk. Az indiai – nem mindenki, mert van egy olyan egy másfél százalékos kivétel nyilván – olyan mintha jegelték volna. MINDEN ráér és semmi nem igazán fontos ami nem neki fontos.
Ne szorítkozzunk itt Indiára, a bangladesi, pakisztáni pacek is hasonló kategória. Ez nem feltétlen a rasszból adódik, egyszerűen ezt szokták meg, ebben nőttek fel és generációkon át húzódó szokásokat/kultúrát rettenetesen nehéz úgy elvágni, mintha ott sem lett volna. Ilyen például a szemetelés és a köpködés. Na most, minden gyerek úgy indul neki az elkövetkezendő 50-80 évének, hogy az első pár évben eldob, elejt ezt azt. Aztán anyu meg apu és a tanítónéni ilyen-olyan módszerekkel, a szépen elmagyarázóstól a fültövönvágósig rávezeti, hogy azért van a szemetes, hogy oda dobjuk a rágópapírt és amúgy meg “zsebkendőbe köhögj tüsszents” pláne pedig “csulát köppents”. A középkorban sőt még utána is egy darabig, a civilizáció – nos, ha nem is hajnalán, mert a hajnalon ekkor már túl voltunk – mondjuk a civilizáció délelőttjén még nálunk, vagy a briteknél, sőt a germánoknál is teljesen normális volt eldobni a kezünkből ami már nem kellett. Időre volt szüksége a nyugati kultúráknak is arra, hogy ne dzsuvában éljen és rájöjjön, hogy a szemetelés, a köpködés nem csak a komfort érzetet befolyásolja negatív irányban, de egészségre ártalmas is. Ez valahogy Indiáig(Pakisztánig, Bangladesig etc.) nem jutott még el. Például itt a Swarovsky kristályos kupiban – ahogy Simon hívja Dubait- összesöpörni a boltban, majd az egész söpredéket az utcára toszni a mindenes kolléga szerint teljesen normális ….én a hajam tépem és nem csodálkozom, ha az arabok is nyűgösek. Mert ők viszont nagyon is tiszták- úgy értem, hogy alapvetően azok, tiszták, illatosak, de a szemeteléssel ők is hadilábon állnak, viszont van személyzet aki összeszedje utánuk, de ez majd egy másik poszt leszen szerintem.

2012-06-10 12.37.57 2012-06-10 12.38.35

Szép kis tiszta kertváros Dubaiban

Szép kis tiszta kertváros Dubaiban

Viszont építettek ide egy csudamese várost ahol nem lenne kunszt tisztaságot tartani, mert szép és új és rendezett, erre a sok baromarcú eldobálja a szemetet és kisöpri a bolti retket az utcára. …Ja és köpköd. Persze addig addig borították el köpeteikkel a várost, míg a főmuftiknak is elege lett, így most szemetelésért és köpködésért is 200 dirhamot kell fizetni büntiből. (azóta többet is, ez még 2012-es adat).

IMG_6948

Lehet, hogy India tisztasága felé az első lépés – baby step mondjuk – az, hogy itt büntetik, így a már itt felnövő, arabok, nyugatiak közé járó kis Rajeshnek teljesen normális lesz tisztaságot tartani maga körül és talán majd egyszer hazamegy és elterjeszti ezt is…és más jópofa szokásokat is. Például azt, hogy a nők másra is valók, mint pofátlan bámulásra, hogy úgy mondjam stírölésre finomabb formában, illetve csoportos erőszakra, a durvább verzióban. Ebből a “megerőszakolom, megkínzom, megölöm, majd feltehetően ismét megerőszakolom” szokásukból, már már nemzeti sport lett. Már nem is elítélendő, egyszerűen annyira normálisnak véli a férfi társadalom jó része, hogy a filmek – hurrá Bollywood – nagy részében a pasi szerelmével SZÓ szerint üldözi a nőt, aki kacérkodik, incselkedik, majd kis erőszakoskodás után magáévá tevődik. Apu akkor vissza gombolkodik és valami gúnyos dalba kezd a tömött bajusz alatt, míg anyu összekaparja magát és TADAMM ezután majd epekedni fog Bajusz után! Nem telik el hét anélkül, hogy valami rettenetes erőszakolós, kínzós, megölős történet ne jönne onnan és sajnos már innen is. A felháborodott családok halál büntetést követelnek az erőszaktevő gyilkosokra, miközben az indiai  igazságügy miniszter szerint: ” A halál büntetés túl súlyos, hiszen az erőszak csak egy kis hiba amit a fiaink elkövetnek, nem kellene ekkora árat fizetniük érte.” Lényegében legitimizálta ez az őrült, perverz állat a nemi erőszakot.
Akinek van gyomra hozzá, az ide klikkelve olvasgathat erről.

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2650553/Rape-Sometimes-RIGHT-Indian-state-minister-says-offence-crime-woman-reports-police-days-murderous-gang-rape-two-sisters.html – az erőszak néha szükségszerű mondja…büntiből erőszakolni akkor pedig ér, szóval kussolás van. Vagyis, ha Sunika a szomszéd faluból választ magának szeretőt, akkor a vének tanácsa partiba vághatja büntiből.

http://timesofindia.indiatimes.com/news/Mulayams-shocker-on-rape-Boys-make-mistakes-why-hang-them/articleshow/33561516.cms – Ha megválasztotok, akkor eltöröljük az új erőszak ellenes törvényt és a halálbüntetést is…a fiúk néha hibáznak, de azért nehogy már bántsuk őket ezért…ez a dögvész lesokkolta a fél világot , a pártja nem győzött visszakozni, hogy de mi nem gondoljuk így, ez csak ennek az idiótának a magán véleménye….

http://www.nytimes.com/2011/03/27/world/asia/27india.html?_r=0
http://guyana.hoop.la/topic/bollywood-in-the-spotlight-for-promoting-a-culture-of-rape-and-violence itt egy cikk arról, hogy hogyan reklámozza Bollywood filmjeiben a nemi erőszakot. A lényeg: táncol, zenél, fejhangon énekel, nőt üldöz, az azt mondja NEM, ami Bajusz szerint igent jelent és akkor megen énekel, kicsit rángat, addig huzakodik amíg csak meg nem répázza két tánci között Sunikát, aki viszont ettől szerelembe esik és követi Bajuszt a fatornyos kis falujába, vagyis a női ellenkezés nem is igazi. Ezt sugallja, mit sugallja, nyomja le a torkán a népségnek a helyi filmipar. Broáf nah.

http://timesofindia.indiatimes.com/life-style/relationships/man-woman/Reactions-of-Indian-men-when-caught-staring/articleshow/40065271.cms

Azt a gyilkos nézést/bámulást el sem tudom magyarázni amit itt tapasztalunk nők, de gyakran a fehér férfiak is. Nem a jóleső kis stírölésről van itt szó amit a görög tengerparton a britektől és a görögöktől – ők már nem is néznek, megszokták a csaj dzsemborit – vagy akár a magyar pacáktól kap a fehérnép, az arabok szemlesütőse sem zavaró, ez a tipikus indiai féle, ez rémisztő. A szemedbe néz olyan, de olyan gonoszul, hogy a hideg futkározik az ember hátán. Néha még a taxis is, a visszapillantóból…ha nem látta az ember, ezt nem nagyon lehet elképzelni! Szerencsés az a nőihölgy aki nem oda született, én csak azt mondom.

(Omanban ahol kénytelen voltam egyedül tölteni 6 napot a vízumomra várva, egy egész kis csapat szegődött a nyomomba a tengerparton. Az egyik olyan bátor volt, hogy aztán teljesen közel jött és miközben én kagylókat szedtem, ő kavicsokat és addig álldigált ott mellettem, amíg tovább nem indultam. Aztán megint együtt sétafika, megállok, megáll….bájos idillünknek az vetett véget, hogy rákérdeztem, mi a bánatos lófaszban segíthetnék, vagy ha nem, akkor húzzon el. Akkor 5 méterről bámult az egész horda…ekkor én szépen hazaindultam. A nézegetősök nyertek…)

Aztán itt van a tanulás fogalma. Mi úgy csináljuk, hogy elmondják, megpróbáljuk megjegyezni, elmondják megint, akkor már jobban megy, ha mégsem, akkor leírjuk és úgy csináljuk, ahogy kérték, aztán már rutin lesz és zsigerből jön. Ehhez képest a mi “segítő,/takarító” – a karbantartó személyzet, a taxisofőrök a rugby club takarító személyzete stb. -személyzetünk a Luxus kutya szalonban – már ez is mekkora baromság, de mindegy…luxus kutya SPA…jajj – valahogyan nem képes elsajátítani a leg alapvetőbb szabályokat sem. Vagy csak nem akarja, nem tudom. Első, az összesöpört szemetet nem az utcára söpörjük ki. Két napig, ha tart, aztán kezdődik elölről. A ketreceket minden kutya után fertőtleníteni kell. Megvan az oka, hogy miért, elmondom, bámul, két nap és ismét egyik kutya után teszi bele a másikat. Értsd úgy, hogy a frissen mosott, nyírt uszkárt, a nemhogy nem fertőtlenített, de az előző kutya után össze pisilt ketrecbe. Ilyenkor azért megkérded magadtól: normális??? Mert nekünk ezt el sem kellene, hogy mondják. Ez a természetes. Ismét mondom, nem a fajunk miatt, mert itt az új klinikán afrikai, ázsiai személyzet is van és nekik eszükbe sem jut ilyesmi. Nem is tudom, a Fülöp szigeteken és Zimbabweben van józan ész, akkor Indiában vagy Bangladesben hogyan nincs? Vagy mást kérdezek, ha van, akkor ide miért csak azok kerülnek, akiknek meg mégsincs?
Na, aztán itt van a spy rendeszer. Hallottunk róla, de sehogy sem akartuk hinni, mert áááá, ez csak a fehér ember összeesküvés elmélete megint. Pedig létezik ám. Az úgy van, hogy dolgozol egy indiai kézben lévő cégnek, akkor van neked egy/több olyan kollégád, akikről nem igen tudja senki, hogy mit is csinálnak. Jönnek mennek, ott vannak szem előtt, vagy éppen el el tűnnek kis időre, csinálgat ezt azt, de sem képesítése, sem igazán pozíciója nincsen. A naív kezdő ekkor úgy dönt, hogy a pacek csak ilyen segítő féle. Mert naív vagy, azért…A pacek a kém. A pacek feladata, hogy ott ólálkodjon, figyelje, hogy mit és hogyan mond a többi dolgozó a vevőknek, egymásnak, mikor jön, megy, hányszor pisil, kimegy-e cigizni, enni, inni stb.
Az, hogy a fehér embert le kell húzni, az megszokott, teljesen normális és kézenfekvő. Mondok egy példát – megint csak: mennyit akartok – a cég akinek dolgozunk nyugati kézben van, úgyhogy remek préda vált belőlük az évek során az indiai “szolgáltató” iparnak. Építő, karbantartó, IT-s, takarító, villanyász, vizes stb. cégek szedik le a főnökeimet, de igazán nagyban. Fura, hogy így hagyják magukat, Sasszem Simon első körben elküldte a “Prestige” (wáhááááá, még presztízs, hábaz) fiúkat innen. Az történt, hogy ugye megérkeztünk Al Ainbe, ahol a tök üres helyiségekben összesen egy várótermi széksor, egy nem romló orvosi cuccokat tartó kis szekrényke volt és az én – amúgy – teljesen szupermodern kozmikus felszerelésem.

Kád a földön na és az IKEAs fehér polcok.

Kád a földön na és az IKEAs fehér polcok.

2012-11-29 12.07.46 2013-01-07 14.02.40

Vagyis, be kellett rendezni a “pet shopot”. Simonnak konkrét elképzelései voltak a hogyan és miképpenről, rém egyszerűen kivitelezhető asztalos munkáról volt szó, olyan max. 4000dirham magasságban gondolkodtunk, belekalkulálva, hogy úgyis lehúznak. (Simon brit akcentusa nem sokat segít a “bombay-budapest” hidat kiépíteni, ezt mondanom sem kell. Vagyis a 20%-os “fehér felár” kap még egy 15 -öt az áglius testvér miatt. Hurrá! Na mindegy, Prestige papa idejön, orrot, fület, fogat piszkál, beosztott centiméterezős kis pacekot csettintgetve, füttyentve irányítgat, majd küld a főnökömnek egy olyan ajánlatot, hogy újra kellett éleszteni, ha jól sejtem. Mármint az e-mail amit küldött olyan élet utáni élet szerű volt, szóval Jen nem tudta californiai mosolya mögé rejteni, hogy kinek az annyába a 20.000 dirhamos ajánlatot. Szendén rákérdezett Simmonnál, hogy “ugyanbizony Simonka, nemelehetnee mondjuk egy kicsit olcsóbban megúszni ezt a pár polcocskát?” Simon is dübbesztett egyet, mert, ha 240 e Ft helyett egy mila kettes ajánlatot kapsz valamire, akkor azért el tátod a szádat te is, én is és mindenki akinek akárcsak 10esnél nagyobb az IQ-ja. Simoné határozottan nagyobb, így elküldte az egész bagázst annyába, elrobogtunk az IKEA-ba – köszönjük viking testvéreinknek, éljen a húsgolyó – és megvettük amit meg kell, olyan rendelőt és pet shopot szerkesztettünk össze, hogy a doktoroknak elállt még a fütyülője is. Csak úgy mondom, a másik két klinika/kórház a miénkhez képest sri lankai veszettség kezelő – erről olvashatni itt, Peches Utazóban, hogy az milyen is – szóval, bejött a blöffünk evvel az IKEÁS DIY-al. Viszont a kozmetika kádját – amit figyelj, a FÖLDRE helyeztek a nagyon okos tervezők, Fahad mester vezényletével, ráadásul a pet shopba, nem pedig a kozmetika részlegbe, na de mindegy, mert Fahad nem ért a kutya kozmetikához…máshoz se nagyon, de most nem ez a lényeg – szóval át kellett helyezni a fal másik felére – gipsz karton, szóval bárki akinek rendelkezésre áll a befelé forduló hüvelyk ujj, képes lenne erre, nemis értem minek flancoltunk a “Prestige” fiúkkal – és úgy nekem derék magasságba helyezni. Valamint a festett falra valamiféle vízálló burkolatot tenni. Mert a fürdőben a fal vizes lesz.

A mocsok a müa fal mögött van, letörölhetetlen - The Prestiges solutions for water ressistant wall....plastic on the wall, keeps all the hair and dirt behind of it.

A mocsok a müa fal mögött van, letörölhetetlen – The Prestiges solutions for water ressistant wall….plastic on the wall, keeps all the hair and dirt behind of it.

Nem kell ehhez sem építőmérnöki diploma. A falon volt egy lyuk az internetnek – aminek minőségéről, bekötési kálváriájáról, ÁRÁRÓL, sebesség(hehe)éről egy külön posztot lehetne írni, de nem szeretném untatni a családibarátokat. Na szóval, a falon ezt a kis internet lehetőséget a következő képpen oldották meg: kiöntötték ragasztóval vagy mi az. Aztán ahelyett, hogy csempét tettek voltna fel a falra, felcsavaroztak – rm rondán – valami plexit a falra, ami mögé -NOLÁM – bemegy a víz, szőrőstül, dzsuvástul. Következő lépésünk az lesz, hogy ezt a förtelmet leszedjük és mi magunk kicsempézünk.

Le solution :D

Le solution 😀

Aztán ugyanezek a lehúzós presztízs gyerekek szerelik/tartják karban a légkondikat Khalifa Cityben, ahová szerdánként járok nyírni. Na most – ez már a többi posztból kiderült godolom – mi egy kibaszott forró, elviselhetetlenül, bazira dögmeleg országban élünk. Télen csak-csak, de nyáron simán van 50C vagy afölött. Ide bizony kell az AC, ha tetszik, ha nem. Ezen a nyáron a Szerdák több mint felében nem volt rendes, vagy semmilyen légkondicionálás sem a kozmi szobában. Nem sajnáltatom magam, de száz fokban, amikor izzadsz és a szőr rátapad mindenedre, akkor kétszer is meggondolod, hogy miért is nem lettél kamionsofőr, vagy hentes, ahogy gyerekkorodban eleinte tervezted. Ilyenkor a menet az, hogy szólok Lennek, vagy Chrisnek a recepción, akik nagyon sajnálnak és rögtön hívják a presztízs bandát, akik vagy jönnek vagy nem, de addigra már mindegy, mert a fél nap elment és, ha jönnek is – ahogy általában csak másnap, vagy harmadnap – akkor sem csinálják meg rögtön, hanem csak tanácskoznak, aztán közli az aki egy picit beszél angolul, hogy be kell szerezniük valami alkatrészt, szóval lehet, hogy csak estére lesz légkondicionálás. Amikor már nem vagyok ott, tehát tök mindegy. Én azért rendre rákérdeztem, hogy ad1, miért nem a házat bérbeadó pacek javíttatja, tartatja karban a házhoz tartozó berendezést, beleértve az AC-t is, mert mi itt a Rugby clubot hívjuk, hiszen nekik fizetjük a bérleményt. Ők jönnek, javítanak és nekünk ez egy fillérbe sem kerül. Ezzel szemben, a bazinagy villát amiben a Khalifa City klinika székel,, a saját karbantartóink bütykölik. Nagyon sufni tuning amúgy az egész, mert, azért, ha valamit megcsinálsz Szerdán, arra legalább következő szerdáig érdemes lenne garanciát vállalni. Ezzel szemben ők megberhelik amit meg kell, kiszámlázzák, aztán jövő héten kezdődik az egész hülyeség előről…..és az én bevarrt zsebű főnökeim fizetnek, minden egyes alkalommal. Arról nem is beszélve, hogy rendeltem egy nagykutya biztosító rögzítő bigyuszt a kád mellé a falra, hogy ne kelljen bírkózni nagy fifivel, szépen oda rögzül és úgy megyen a pancsi. Megrendeltem 2 hónapja. Többször jöttek, megnézték, ígérték…..itt Al Ainben Simonnak mondtam, hogy tegye fel a bigyuszt ide a nem gipszkartonos falra. Ez Csütörtök este történt, miután egy 50 kilós víziszonyos labival vízicsatát vívtunk. Szombaton fent volt a “víziszonyos labi rögzítőm”. Aztán itt van az IT-s pacek. Az előző gépemből kisült az alaplap. Főnököm – mert cuki – elvitte az egész cuccot ennek mumbaji rákfenének, akitől kaptam egy olyan árajánlatot, hogy – figyi – ha tőle veszem a következő gépemet, akkor ingyen megmenti az alaplapon lévő okosságaimat. Mondom, hogy az nagyon szép tőle és, hogy milyen laptop a szívem vágya. Már ki is néztem, tehát az árát is tudtam. Olyat nem tud szerezni, csak annál sokkal jobbat – nem vagyok egy IT-s, de azért tudom, hogy amit ajánl az jobb-e vagy sem, nem az, sőt, gyengébb gép – de persze magasabb áron. Mondom sebaj, mert megveszem én…ezek után kiszámlázott valami horrort az alaplap adatmentéséért, ami amúgy annyira fontos sem volt, mert van backupom. De nem akartam vitatkozni, szóval kiköhögtem a fergeteges mennyiségű pénzt, ami a 25%-os BVC munkavállalói kedvezményemet is magában foglalta, hurrá. Az egész hatalmas adatbázisomat – ami görögországi fotókból, meg a blog posztjaiból áll lényegében, egy őskori Manhattan külső tárra tornázta fel barátunk – a filmek nélkül, de leszarom – ami úgy 8 hónap múlva meg is halt. A gépemet, a táskát, a kábelt – ami azért jó, mert ehhez a lapihoz is jó lenne és az eu-s dugójú – a jó kis egeremet, azt nem kaptam vissza. “Not available ma’am”. Nem áll rendelkezésre…még nem áll kibaszott rendelkezésre! Add vissza te dögvész, mert feletetlek a szent magyar szürkével. Mindenkinek megvannak a kis hülyeségei, minden népre rá lehet húzni valamiféle kis sztereotíp szurka piszkát, ránk is – sírunk mint az anyátlan borjú bakker mindenért – a britekre is, a philippínekre is, de nekem és Simonnak is a nagy – elnézést, de a hasonlat sajnos kézenfekvő – roma triumvirátus okozza a legtöbb fejfájást/törést, a gyakori agyvérzés közeli állapotot. Én ugye nagy India (kultúra, vallások, kelmék, kaják, fűszerek stb) imádós voltam, de ezt itt elrontották. Nem is emlékszem mikor ettem indiait utoljára. Ha a világodat körbe lengi a currys – fokhagymás kipárolgás, akkor nem kérsz Butter Chickent vacsira. A varázs oda lett!
Szóval recept legközelebb.

­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­

Categories: Ázsia | Címkék: | Hozzászólás

Elfogtam egy levelet…

…az ausztrál juhászkutyáról és olyan hiányérzetem lett.

 

...szval, hiányérzet, megrázom magam és...lett ebből egy poszt...mert bbbbbrrrrr

…szóval, hiányérzet, megrázom magam és…lett ebből egy poszt…mert bbbbbrrrrr

 

7hetesek184

 

 

 

Kezdjük rögtön az elején.
“A fajta eredete az 1800-as évekre vezethető vissza, azokra a juhok mellett dolgozó baszk juhászkutyákra, akik először Ausztráliába, majd Amerikába érkeztek, ahol a fajta végül a mai ismert formájára alakult.”A Kutya magazin 2014/Január
A fajta kialakulásában a baszk teória csak az egyik ág, konkrétan a kevésbé jelentős. Ha nem vesztegetjük az időnket alapos kutatással, akkor is nyilvánvaló, hogy az aussie ír mintás (fehér gallér, arcminta, lábvégek, farokvég stb.) fajta. Az ír mintát minden angol pásztorkutya fajtában megtalálhatjuk, a skót juhászkutyától a bearded collie-ig. Mindegyikben. A spanyol/baszk juhászkutyák közül a Pireneusokban használt kutyákra kevésbé, a “spanyol juhászkutya” néven emlegetett magasabb, általában tri-kolor kutyákra viszont igen. De felépítésben nem találni sok hasonlóságot. Nem így, az english sheperd, a border collie, az old welsh bobtail esetében…

spanish sheepd

Spanish shepherd

Ha vesszük a fáradságot – már, ha igazából érdekel minket a fajta, annak eredete – akkor kicsit tovább rághatjuk magunkat az aussie “őstörténetében “, ami azért nem akkora kihívás, lévén egy fiatal ország, fiatal kutyafajtájáról van szó. Arról nem beszélve, hogy elérhető az internet… nézzük, hát.

English shepherd pár az USA-ban napjainkban.

English shepherd pár az USA-ban napjainkban.

Az USA különböző területein különböző juhászkutyákat használtak, ennek több oka is van, a két legjelentősebb: az ország éghajlata nem mindenütt egyforma, a különböző államokban más és más éghajlat uralkodik, így más igényeknek kell megfelelni. Farmernek és jószágnak, kutyának egyaránt. A másik jelentős különbség, az első letelepedők hovatartozásában keresendő. A Közép nyugat és Keleti területek nagyrészt britek által lakottak, míg a déli, dél nyugati államokat inkább a spanyol, portugál ajkú letelepedők tették ki, akik egy része Ausztráliából importált juhokat hozott az új hazába, ellentétben a brit farmerekkel, akik Európából szállították az állat állományt. A farmokon az egyszerűen “english sheepdog” vagyis angol juhászkutya féleségeket tartották. Ellenére annak, hogy az óhazában ilyen kutyafajta nem létezett, az “angol juhászkutya” vagy “collie” esetleg “colley” volt a használatos elnevezés ezekre a kutyákra.

Collies, alapvetően a border collie, a rough/smooth collie és az aussie alapja.

Collies, alapvetően a border collie, a rough/smooth collie és az aussie alapja.

Az “angol juhász” leginkább egy robusztus border colliera emlékeztetett, ritkán sable, gyakrabban fekete-fehér tan jeggyel, vagy anélkül, illetve blue merle színben fordult elő. Egy mindenes juhászkutyát kell elképzelni, nem csak terelésre használták. Az is érdekes, hogy a mai skót juhászok között még a kiállítások elején sok csonka, fél farkú egyedet lehetett találni otthon, Angliában is. Vagyis az ausztrál juhászkutya nem az első csonka farkú, gyakran merle juhászkutya.

Egy angol juhászkutya, farok nélküli verzió és meglepően hasonlít egy modern aussiehoz.

Egy angol juhászkutya, farok nélküli verzió és meglepően hasonlít egy modern aussiehoz.

 

welsh_bobtail_female2Nem aussie, Welsh bobtail. !!!

Az 1840-es évek végére, az ‘Aranyláz’ hatására újabb és újabb telepesek, szerencsevadászok érkeztek Nyugatra, ezzel újabb piacot biztosítva a juh és egyéb haszonállat tenyésztésnek. Nyájak érkeztek a Közép Nyugatról és egyenesen Angliából is, természetesen juhászkutyák kíséretében. Ekkorra az anyaországban, már külön vált a border collie és a skót juhász és modernebb formájukban érkeztek az USA területére, még mindig munkakutyaként. A 19. század elején Angliában már külön munka illetve show trialokat rendeztek a két fajtának és folyamatosan exportálták őket a Királyságból, az USA különböző területeire. A merinó birkákkal érkező spanyol juhászkutyák érkeztek ugyan az országba, de elenyésző számban, hiszen az USA és Ausztrália ebben az időben előnyben részesítette a Német Saxony merinókat, ahonnan a tipikusan merle, írmintás colley/cooley illetve collie/coolie juhászkutyák érkeztek a nyájakkal. A Közép nyugat és a keleti rész ekkorra 3 alapvető juhászkutyát mondhatott magáénak. A brit importból származó és az USAban regisztrált, tenyésztésbe vont skót juhászkutyákat, illetve a border colliekat. A farmokon ennek ellenére még mindig a munkára tartott és tenyésztett “english sheperd” volt a népszerű, bár regisztrálni, kiállítani nem volt szokás őket. Ekkorra a California és jobbára a teljes Nyugat juhászkutyáit Ausztrál juhászkutyaként kezdték el emlegetni, elkülönítve így az igazi english shepherdektől, vagyis a collietól és a border collietól, ellenére annak, hogy Ausztráliában egyáltalában nem létezett ilyen kutyafajta. Mulatságos, hogy az amúgy más téren olyan – nagyon finoman szólva – patriotikus ország mint az USA, nem festette ezt a nagyszerű fajtát rögtön csillagos-sávosra, ahogy általában mindent aminek egy kevés köze is van az Egyesült Államokhoz. De nem tette, így nevezzük a fajtát a mai napig Ausztrálnak, akkor is, ha vajmi kevés köze van a vörös kontinenshez, akiknek viszont köszönhetünk más remek fajtákat, mint az Ausztrál Cattle dogot – melyben szintén találunk csonka farkú egyedeket, ezeket külön, stumpy tail-ként emlegetik.
A baszk/spanyol kutyáknak volt valamiféle szerepe a fajta kialakulásában, de nagyrészt english sheperd/colley/collie fajtákból, vagyis a farmokon munkára tenyésztett kutyákból alakult lassan a mai formájára. Amire bizonyíték az MDR1, vagyis az ivermectinre való érzékenység, ami leginkább az angol juhászkutya fajtákat súlytja. (Ezért is őrültség a hordozó egyedeket kizárni a tenyésztésből.)

Egy merle english shepherd farokkal.

Egy merle english shepherd farokkal.

Sable farok nélküli collie az 1800-as évekből

Sable farok nélküli collie az 1800-as évekből

Pillanatfelvétel- 2 (2014.05.11. 7-37)

Daniel Craig a “Cowboys and Aliens” című USA borzadályban. A lényeg belőle a modern english shepherd. Lett belőle aussie, de az eredetit még most is tenyésztik a farmokon.

Pillanatfelvétel- 1 (2014.05.11. 7-36)

2746593

 

9484693

English shepherd. Nekik megengedett a sable szín. Lényegében minden megengedett, amíg az nem megy a munka rovására.

Nos ennyit a fajta rövid történetéről, nézzük, hogy mire is való. Olvassuk tovább az “A Kutya” januári számát.
” Akkoriban inkább a munkaképességük miatt voltak népszerűek, manapság talán már a küllemük miatt. Természetesen a mai napig vannak még “főállásban dolgozó” aussiek, de az ő fenotípusuk már eltér a mai show kutyákétól. Ez nem jelenti azt, hogy a küllemkutyák nem tudnak dolgozni, sőt ellenkezőleg.” A Kutya 2014/január

Kétségtelen, hogy kimondottan mutatós fajta, de remélhetőleg nem csak a külleme miatt kell az embereknek. Az ausztrál juhászkutya – ahogy az eredetileg munkára tenyésztett fajták általában – remekül illeszkednek az ember és a már esetleg meglévő kutya/macska családba is, ez az egyik nagy előnye a fajtának sok más mutatós kutyafajtával szemben.

Mindenféle brit alapú juhászok. Nemek, színek, fajták kavalkádja.

Mindenféle brit alapú juhászok. Nemek, színek, fajták kavalkádja.

Rendkívül békés, azonos ivarú kutyákkal is kimondottan jól megfér.

Egy fiú csapat.

Egy fiú csapat.

A “fő állásban dolgozó aussiek” külleme (használhatjuk a “fenotípus” szót, de nem szakmai cikkről lévén szó teljesen felesleges, tekintve, hogy van a fenotípusra magyar szavunk, ez pedig a küllem, vagy kifejezésként a külső tulajdonság) nem csak a show aussiekétól tér el, hanem a máltai selyemkutyáétól, a cibet macskáétól és az egerész ölyvétől is, de csak a kutyafajtáknál maradva, mind a többi kb.365 kutyafajtától is eltér a küllemük. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ha azt írjuk, hogy valami MÁR eltér valamitől, akkor az újonnan kialakult – ez esetben kutyafajta – vagyis a show aussie tér el az eredetitől és nem fordítva. Magyar nyelvünk rendkívülisége, hogy ki tudjuk fejezni az ilyen apró, de lényeges különbségeket is. Vagyis a farmokon dolgozó, ausztrál juhászkutya, alapvetően semmit nem változott, ellenben a kiállításokra tenyésztett vonalak igen, így helyesen a mondat: A show aussiek külleme már eltér az eredeti ” fő állásban dolgozókétól”. Sugallva azt, hogy nem a munkakutya változott meg, hanem a kiállítási, ami egyáltalán nem mindegy.

Dolgozó aussie napjainkból.

Dolgozó aussie napjainkból.

 

lr

szemtől szemben...

szemtől szemben…

ez itt pedig egy régebbi dolgozó

ez itt pedig egy régebbi dolgozó

Akár bele is mehetünk, hogy miért. A farmokon használt – bármilyen fajtájú – munkakutya legeslegfontosabb tulajdonsága, belső tulajdonság, vagyis ezek halmaza, hiszen a belső tulajdonság egy komplex tényező. Munkaképesség, irányíthatóság, idegrendszer, bátorság stb. a küllem nem, hogy másodlagos szempont, de – hacsak nem egészséget, élethosszt, munkaképességet befolyásoló tényező – tulajdonképpen teljesen lényegtelen. Kivétel ez alól pl. az ausztrál juhászkutya estében, hogy a kutyák orr illetve egyéb szőrrel nem fedett része pigmentált legyen. Ennek rendkívül egyszerű magyarázata is egészségügyi. A nem pigmentált bőrfelület leéghet – mondjuk egy arizónai nyár elég is erre – és nagy eséllyel vezet bőrrákhoz majd az értékes munkakutya elvesztéséhez. Tehát a farmokon nem találunk foltos orrú kutyákat, ellentétben a show vonalakkal, ahol nagyon gyakori.

realworld_max_cowdive

 

wp9047cd6e_0f

Ugyanez vonatkozik a csonka farokra, aminek nincsen jelentősége, hiszen az egyik kutya farokkal születik, a másik nem, vagy fél esetleg görbe, törött farokkal. Más kutyafaják esetében a törött, csonka, bogos farok súlyos, gyakran tenyésztésből kizáró hibának számít, míg az ausztrál juhászkutya esetében megengedett, sőt kimondottan kedvelt a csonka farok, különösen a show vonalakban. Erre több teória is választ próbál adni, az enyém rém egyszerű. Az ausztrál juhászkutya gyakran született farok nélkül, ám az almokban mindíg voltak farokkal, fél farokkal született egyedek is. Lévén sok farok nélküli, jó munkaképességű kutya került tenyésztésbe, a farok tartást, tűzést soha nem befolyásolták tenyésztéssel, erre nem fektettek hangsúlyt, mint például a border collie, beardie, vagy akár a skót juhászkutya és a sheltie esetében, így a farokkal született kutyák közt gyakori volt a magasan, felpöndörítve hordott farok ami juhászkutyáknál általában nem kívánatos. A magasan hordott farok dominanciát sugall, harcra, vadászatra készenlétet. Egy juhászkutya esetében az utolsó dolog amit szeretnénk, az a látványos dominancia – egymással, nyájjal, juhásszal szemben – így a farokkal tenyésztett juhászkutyák esetében a faroktartás szempont volt a tenyésztésben. Az ausztrál juhász esetében viszont nem, így nemes egyszerűséggel levágták a farkat, mondván, “most pöndörítsd a hátadra, ha tudod”. A farmok világa nem feltétlen angol leányregény, de még ezzel együtt is emberségesebb mint a modern, nagyüzemi állattenyésztés, ha engem kérdeztek. Másrészt viszont figyelemmel kell kísérni a NBT vagyis születetten csonka farkú kutyákat tenyésztésbe vételkor, mert a merle génhez hasonlóan, a csonka farkúságot okozó is problémát jelent, ha duplán jelentkezik a szülőknél. Gerinc és csigolya deformitáshoz vezethet illetve nagyon sokszor a dupla NBT egyed meg sem születik, magzat korában felszívódik a méhben, ez ad magyarázatot a múltban gyakran előforduló meglepően kis alomszámokra is.

Kinek ajánlott és kinek nem. Mit ír erről a Kutya?
” Nem feltétlenül mindenki kutyája. Olyan gazdának semmiképpen nem ajánlanám, aki panelházban tartaná, naponta 10-12 órára magára hagyva, míg dolgozik, mert ez a dolog (ez a dolog az aussie maga) bizony megbosszulja önmagát. …..” A Kutya/2014 január

Nem is másolom tovább, rettenetesen magyartalan, ráadásul nem is teljesen igaz.

(Ez a “dolog”??? Megbosszulja magát a “dolog”? Ez milyen nyelven van? És mit bosszul meg “önmagán” egy kutya? Az angolnak van erre egy remek kifejezése: WTF) De mindegy is, nézzük ezt a “dolgot” közelebbről, onnan ahonnan én ismerem.
Nem kifejezetten lakáskutya, de megfelelő mozgatással, foglalkoztatással akár lakáskutyaként is megállja a helyét. A fajta csodálatos tulajdonsága a “stand by” opció, amivel – egy jó idegrendszerű – aussiet órákra “ki lehet kapcsolni”. Napi többszöri, ezen belül legalább egy hosszú séta, lehetőleg más kutyák társaságában és aussienk egy nyugodt, kiegyensúlyozott kutya lesz hosszú évekig.

Kint is vagyok bent is vagyok, de ha nem muszáj, akkor inkább bent.

Kint is vagyok bent is vagyok, de ha nem muszáj, akkor inkább nem kint…

 

 

Ha van egy kevésbé belemenős farkas aussienk, akár lehet mellé egy tökös bobtail macskánk is, mert türelem az van nem kevés.

Ha van egy kevésbé belemenős farkas aussienk, akár lehet mellé egy tökös bobtail macskánk is, mert türelem az van nem kevés.

 

stand by üzemmód egyesben kanapén...

stand by üzemmód egyesben kanapén…

 

...öreg fotelben...

…öreg fotelben…

 

...földön cuki seggel békában ...

…földön cuki seggel békában …

 

...kettesben is megy....

…kettesben is megy….

...még border collieval is, pedig az nagy szó. Vagyis, ha nem bír valaki a borderjével, csak szerezzen be mellé egy aussiet és rögtön béke és nyugalomvonul a portára...és a betörőt is lesz aki bokán kaparintja. multifunkciósak na.

…még border collieval is, pedig az nagy szó. Vagyis, ha nem bír valaki a borderével, csak szerezzen be mellé egy aussiet és rögtön béke és nyugalom vonul a portára…és a betörőt is lesz aki bokán kaparintja. multifunkciósak na.

A kertben tartás nem feltétlen garancia arra, hogy kutyánk boldogan él majd. Az interakció, a falkába tartozás a legtöbb kutyafajta elsőrendű igénye, a juhászkutyáké, ezen belül természetesen az ausztrál juhászkutyáé is. A foglalkoztatás, figyelem, együttlét a családdal legalább olyan fontos mint a séták száma és egyértelműen fontosabb mint az a tény, hogy kertben, vagy lakásban él-e a kutya. Tapasztalatom szerint, a kertben, kennelben tartott kutyák előbb lesznek elhanyagolva mint lakásban tartott társaik. (Télen túl hideg van, nyáron túl meleg, ősszel esik…kifogást mindig találni, hogy MA miért nem sétálunk a kutyával, hiszen minek is, kertben él.) Ha van már tapasztalatunk kutyatartás terén, akkor vegyünk magunkhoz egy aussiet, akkor is, ha nincs kertünk. Másrészt, ha valaki 10-12 órát dolgozik, az egy hős és ne vegyen magához se kutyát, se családot, mert nem lesz rá ideje. Én régóta nem élek Magyarországon, szóval nem tudom, de van még olyan, hogy valaki 10-12 órát nincsen otthon, mert dolgozik? Ha van, ez az illető megengedhet magának egy ilyen drága kutyafajtát? Mert, ha – ahogy sejtem – nem, akkor teljesen felesleges ilyen költői túlzásokba bocsátkozni, mert az egész téma egy közhely pufogtatásba megy át, csak felsorol olyan dolgokat amit a, minden kutyafajta leíró cikkébe bele lehetne venni – azaz ne vegyünk csivavát sem, ha fél napokra nem vagyunk otthon, mert minek, b,semmilyen valós alapja nincsen, tehát szükségtelen volt egyáltalán megemlíteni, csak, hogy teljen a papír. Ami szintén érthetetlen, hiszen rengeteg hasznos információ kimaradt a cikkből. Lásd lentebb.
Az Angol és Ausztrál juhászkutyák klubja szívesen ad felvilágosítást az aussieval végezhető különböző sportokról, terelés, agility és egyéb lehetőségekről.
Facebook oldaluk itt: https://www.facebook.com/apkk.hungary

Az aussie szívesen dolgozik juhok, gulya és akár lovak mellett is. A lovakkal való rendkívüli kapcsolata már már legendás.

10270401_794351287249668_4496766144141923458_n

10338338_794350677249729_3758043636616788401_n

2010_ranger_and_blue_2.127140247_std

A Vadnyugaton oly népszerű lovas versenyek szüneteiben fellépő aussiek a fajta védjegyévé váltak. Jay Sisler és kutyái sokakat szórakoztattak az aussie és a vadnyugat hőskorában.

jaysislerjohnjokergreta

js1

js2

Aki nem csak a nagy szőrmackót, a kiállítások sztárját, a Best In Show vagy Junior handler győzelem lehetőségét látja ebben a fajtában, az nagyon meg lesz elégedve és nem utolsó sorban, a kutyája is boldog életet él majd. Ellentétben a csak kiállításokra, tenyésztésre használt egyedekkel, akik bár nem lakásban, hanem kertben, kennelben lesznek elfeledve sztár éveik elmúltával.
Aki esetleg mégis tenyésztésre adná a fejét, keresse fel a fajtát gondozó tenyésztői szervezetet és kérje ki a tenyésztési szabályzatot, a későbbi problémák elkerülése végett. Az ausztrál juhászkutya tenyésztésekor feltétlen oda kell figyelni a párok színválasztására. A fajta merle egyedeit nem pároztathatjuk egymással, konkrétan, a merle (bármilyen alapszínű legyen ) nem pároztatható merle egyeddel. Ennek a szabálynak egészségügyi okai vannak, az un. dupla merle alomban vak, szem nélküli, vagy gyengénlátó kölykök várhatóak,sőt akár a teljes alom halálához vezethet két merle egyed párosítása. Ezt feltétlen tartsa szem előtt aki kölyköket szeretne ausztrál juhászkutyájától. Ha külön nemű. de merle kutyáink vannak – mindegy milyen fajtájúak – akkor a legjobb módszer az ivartalanítás, ami más egészségügyi szempontból is jó döntés. Ugyanez vonatkozik a genetikailag csonka farkú egyedek párpztatására, próbájuk elkerülni. Vagyis születetten csonka farkú kutyát lehetőleg farokkal születettel párosítsuk.
A fajta magyarországi története – ahogyan a fajta maga is – igen fiatal, az első egyedeket Francia országból, a Silver Dream – egyéb brit juhászkutyákat is tenyésztő – kennel hozta be az országba,HJCH. That’s Fine The Clos  Des DuchessesFrancia országból érkezett, tőle majd Pepsi de L’Igloo des Sables-től született az első, második, harmadik alom is. Eközben az akkortájt alapított Tanmarks kennelbe érkezett az országba elsőként az USA-ból, már felnőttként egy blue merle szuka, – Thornapple Iced Latte – az anyaország egyik vezető show kenneléből a Thornapple kennelből. Szintén a Tanmarks kennelbe érkezett cserekutyaként a második amerikai import black tri szuka is. A magyarországi kutyatenyésztés történetében feltehetően első esetben történt, hogy egy fiatal kennel első almából cserekutyát fogadott el, egy jelentős – standard országbeli – kennel fizetségként . Tanmarks American Shoreland “Aimee” az első magyar import ausztrál juhászkutya a standard adó országban és az első magyar tenyésztésű USA champion is egyben. Csere “nővére” Shoreland Black Diamond pedig Európában futott be karriert. Tőle származik többekközt a fajta hazai történetének első Crufts osztálygyőztes kutyája, Tanmarks Diamond Mine “Sonic” is.

Tanmarks Diamond Mine "Sony"

Tanmarks Diamond Mine “Sony”

1625536_794350723916391_6950548076986051924_n

Tanmarks Double Diamond “Jaime”

Az eltelt évtized sok változást hozott a fajta nemzetközi történetébe. Handlerek, tenyésztők figyeltek fel rá, mint rendkívül mutatós show kutyára. Az ausztrál juhászkutya mozgása, különleges színezete, megnyerő arckifejezése a Best In Show ringek sztárjává tette, ami nem feltétlen tesz jót egy fajtának sem, ez már a múltban kiderült, más fajták esetében is. A felelős tenyésztés, kutyatartás, kutyakiállítás, az esetek többségében elhomályosul, ha a nyerés, esetleg a nyerészkedés a cél. A kutya, mint individum szűnik meg létezni, handlerek járják Európát és az USA-t, különböző aktuális sztár show kutyákkal. A domesztikált kutyaféle lényege, vagyis az emberhez kötött szoros, megbonthatatlan kapcsolata szenved csorbát ebben az esetben. A kiállítási kutyákból show ringek robotjai, majd tenyészanyagok lesznek, életet adva újabb esetleges sztároknak. Egyik kutyafajta sem érdemel ilyen életet, de egy juhászkutyának talán még inkább fájdalmas lehet külön lenni a gazdájától, a falkájától, ahová tartozik. A farmokon tartott juhászkutyák a család részei és legelő váltás vagy nyírás idején több időt töltenek a farmerrel mint az a saját – ember – családjával. Évszázadokon át szelektálták a fajtát (fajtákat) erre a tulajdonságra (is). Aki aussiet vagy bármilyen egyéb juhászkutyát szeretne tartani gondoljon erre. Nekik a legeslegfontosabb a “falka”(család), az összetartozás és akár lakásban, akár kertben, a lényeg, hogy szoros kapcsolatban lehessenek a család többi tagjával.

Majdnem aussie, de mégsem. Old Welsh Bobtail gazdájával.

Majdnem aussie, de mégsem. Old Welsh Bobtail gazdájával.

Én alapvetően “juhászkutyás” vagyok, illetve lettem az évek során és mint kutyakozmetikus/állatorvos asszisztens rengeteg különböző fajtával találkoztam az elmúlt pár évtizedben. Szinte mindegyikben van valami ami elvarázsolja az embert, de vitatkozni nem érdemes azon, hogy melyik a legjobb kutyafajta. Ilyen egyszerűen nincs. Ami van, az az igény. Vagyis nekünk, mint jövőbeni/jelenlegi kutyatartónak, mire van igényünk.

 

10341539_794349927249804_4489848646413716216_n

Frizbi, na az nagyon megy nekik, farokkal vagy anélkül, mindegy is...a lényeg, hogy REPÜL!

Frizbi, na ay nagyon megy nekik, farokkal vagy anélkül, mindegy is…a lényeg, hogy REPÜL!

 

Az ÖV-t is mintha nekik találták volna ki.

Az ÖV-t is mintha nekik találták volna ki.

10371256_794351243916339_3808651859250286902_o

 

Akarunk, tudunk-e majd sportolni a kutyánkkal, képesek leszünk-e ápolni a szőrét, zavaró lesz-e, ha ugatós…vagyis öröm lesz-e az együttlét vagy sem. Sok szempontnak kell megfelelnie a kutyának és nekünk is ahhoz, hogy az előttünk álló tizenvalahány év egy felejthetetlen kaland legyen és ne rémálom. Kutyának, embernek egyaránt.

Jó kis blog egy dolgozós aussie tulajdonos tollából vagy klaviatúrájából vagy mi az na: http://jamie-aussie.blogspot.hu/ Találni vidiket klikker tréningre, érdemes böngészni új aussiesoknak.

 

 

 

 

Categories: kutyás, Uncategorized | Hozzászólás

What hungarians really eat part 2 – Chicken paprikash “Bakonyi style”

Let us start again with some history and facts just like last time. Chicken – or any other – paprikasch/paprikash is not austrian, serbian, nor any other nations food, but hungarian. You can easily understand it, if we check again the etymology of the name of the food. Paprikasch – the right, hungarian spelling is paprikás – means in english : – sort of –  with paprika. (sort of, more like if we say in english:salty, but you can not say paprikay) Basically, anything WITH paprika is paprikás, however for now we use the word ‘parikás’ as a cooking method. But obviously, the ‘paprikás’ always cooked with paprika. If it would have been an austrian/german dish, we would call it MIT paprika, as in german the word ‘with’ is ‘mit’ and not ‘-ás’, as in hungarian. The word paprika itself probably landed in the Middle-Eastern European countries from the turkish language. The Turkish-Ottoman empire took over most of the countries in this region, in the XV-XVI century. In fact, they were in Hungary for about 150 years, so their influence was quite strong. The colonization – as always in the history – brought new things to the country. Culture, especialy the spa/turkish bath culture, architect style, gastronomy and the language, all left some fingerprints in Hungary during the 150 years, the turkish were in the country. So if “paprikás csirke” is something else but hungarian, it is maybe more turkish than austrian.
Just like goulash, every houshold and region has its “paprikás” and “pörkölt” – will write about pörkölt next time. My recipe is basically from my grandmother, she made the “Bakony style paprikash”, as she grew up in the western region of the country, which was mostly lived by swabisch families. The region is rich in forests, wildlife and mushrooms, probably that is the reason, this food – unlike the other regions parikásh – is made with mushrooms. Ideally with forest mushrooms.

My grandma, Borosné Endresz Teréz was a talented artist. She and her pictures were inspired by her childhood, the Bakony regions farmers life.

My grandma, Borosné Endresz Teréz was a talented artist. She and her pictures were inspired by her childhood, the Bakony regions farmers life.

Now: the original recipe contains white flour, to thicken the sauce. Well, we have to remember, these foods were “invented” when and where the people were hard workers, mostly farmers, worked 10-12 – or even more – hours in the fields. These guys needed energy right? We do not, necessarily. So you can easily leave the flour out. Use more onion and a bit of tomatoe paste instead….British can use the good old Bisto Gravy granules for thickening. Paprikash – use from now the english version, as the german does not make any sence – can be made, basically from anything, what is not quick enough to run, fly or swim away from us. The most famous in Hungary probably the chicken, the veal and the fish paprikash, this last one made usually from cat fish. I had once from crow, with black pepper-cabbage pasta. Now that was an awesome dish! Yep, we are hungarians, mostly christians and the benfit of this!! – let me tell you – that nothing is sacred/holy or dirty/haram enough, to not eat or drink it. TG for that!

 
Chicken paprikash “Bakonyi style” – Paprikás csirke Bakonyi módra

shopping list for 4

1 whole chicken and 4 extra legs (or only legs, or only breast, whatever you prefer)
2-3 chicken liver
oil/butter or lard
2-3 onion, finely chopped
2 middle sized tomatoes, chopped
1 white/yellow pepper – if can not get, just use the green one
2-3 tbspoon hungarian sweet paprika powder
2 – 3 tbspoon flour/corn starch
small box of forest mushrooms or brown skin mushroom
1 and half cup of sour cream
salt and black pepper

The transylvanian naked neck, the vampire and knife friendly chicken.(This mutation actually increases the layer capacity, be able to catch more vitamin A as other chicken.) But stay with the vampire friendly version, as they are from Transylvania.

The transylvanian naked neck, the vampire and knife friendly chicken.(This mutation actually increases the layer capacity, be able to catch more vitamin A as other chicken.) But stay with the vampire friendly version, as they are from Transylvania.

Kendermagos magyar kakas_portré

A hungarian, this one is with hair on the neck.

Cooking method: Heat the fat in a large cooking pot, best if you have a dutch oven. Place the chicken bits in and cook it until golden brown. Remove the chicken parts and add the onion to the juice, left in the pot. Keep the chicken warm. Cook the onion until golden brown then add the sweet paprika. Stir it constantly on a low heat, do not let the paprika burn.

saute the onion

saute the onion

Add the chopped tomatoes and the fresh pepper and put back the chicken bits. Stir it well and add water, to cover the chicken. Until you chop the mushrooms, cook the paprikash on a medium heat.

Good paprika gives both beautiful  taste and colour.

Good paprika gives both beautiful taste and colour.

 

 

brown mushrooms, this is what I use if i dont have forest mushrooms...like now in the desert.

brown mushrooms, this is what I use if i dont have forest mushrooms…like now in the desert.

As your chicken is half ready, add the mushrooms, salt and black pepper and cook it until almost done, but the chicken is still on the bone. Now, mix the flour with the sour cream and spoon by spoon add a little bit in slowly, from the juice of the dish. Stir it well. You must have a creamy liquid, warm enough to pour back to the paprikash. Dont stir it too hard, you dont want to break the chicken bits, just shake the pot couple of times and bring it to the boil. Add the halved chicken liver, boil for a minute or two then close the heat and leave the paprikash to rest and cool down slowly, so your liver will be just cooked, and soft.

The  aristocrat british way to eat chicken paprikash...on flat plate...

The aristocrat british way to eat chicken paprikash…on flat plate…

 

...and the hungrian way...:D

…and the hungrian way…:D

We eat it with dumplings, but pasta with cabbage or with cottage cheese is also famous in some households.
Cucumber-garlic-sour cream salad will go with it excellent.

Cucumber salad, with guess what...sour cream of course. I think even english breakfast is better with sour cream...everything is better with sour cream!

Cucumber salad, with guess what…sour cream of course. I think even english breakfast is better with sour cream…everything is better with sour cream!

Categories: food, kajás | Címkék: | 2 hozzászólás

What hungarians really eat

The food posts only in english as my english speaking friends wanted to learn how to cook hugarian food. As i am quite passionate about the foods history and etimology, you will learn about that as well.

What hungarians really eat?
Let me tell you: NOT only goulash. Goulash – Gulyás – is a hungarian word for – well, lets say – cowboy or herdsman. The job is the same, the method is different, also the traditional cow, the Hungarian grey is different from the british or american types. (Imagine a Texas longhorn in smokey grey colour, something like that.)

 

Hungarian Grey Cattle and the gulyás/herdsman.

Hungarian Grey Cattle and the gulyás/herdsman.

 

Hungarian greys nowadays.

Hungarian greys nowadays.

 

Traditional herdsman, aka Gulyás clothing.

Traditional herdsman, aka Gulyás clothing.

The goulash is not stew, nor soup, however we call it – gulyás leves – which means goulash soup, dont expect something like anglosaxons call soup. In Hungary the tomato cream, or mushroom cream soup are called soup, as well as the famous húsleves – meat-veggie broth – and the goulash. I would call it broth though.
Lets start with a couple of facts. The parsnip is not parsley roots. Similar, will definitely do the job for the goulash, but if you are in Hungray, go to the market and ask for parsley root, – petrezselyem gyökér, or fehér répa – dont even try to pronounce it, write it down. The other fact: chilli, pepper, capsicum is not paprika. Tastes different. Try to find sweet paprika powder in your area, something without the chilli taste. Oil is not fat or lard, but you can use it instead, I would not do it, but I am hungarian. Just for the little traditional taste, at least put some finely chopped bacon in the oil before you get started. Here is MY goulyás recipe, probably every household have their own. (I know it, because I am lazy and when I had some requests from british, american, south african friends for hungarian dish recipes, especially for goulash, I was searching on the web for a good site for them, obviously in english….. could not find even one, which do all my favourite foods the same way we do at home. Its maybe because our family are mixed from eastern hungarians – swabish(german bloodline) and transilvanians. So I decided to write my own recipes in english. (Simon will correct my dis- spelling, so you dont have to suffer.)

The best paprika powder probably grows in Kalocsa.

The best paprika powder probably grows in Kalocsa.

tvpapYou can see above the white/yellow fresh pepper as well, this kind of pepper we use in the goulash.
Hungarian goulash – Gulyásleves
Shopping list for 4
800 dkg – 1 kg beef shank or shin any “marbled” part of the beef. Cut into cubes.

shank slices

shank slices

1/3 cup of oil or lard/pork fat
2-3 onions, finely chopped
1-2 cloves of garlic
2-3 carrots, diced
1-2 parsley roots or parsnip, diced
1/2 celery root
a bunch of celery leaves
2-3 potatos, chopped in cubes
2 tomatoes, chopped or a large tablespoon of tomato paste
1 white fresh pepper, chopped
salt, ground black pepper
2-3 bayleaves
2 tablespoons of hungarian sweet (or/and spicy) paprika
1 teaspoon of caraway seeds, grounded or in a little herb basket, so you can remove it as soon as the goulash is ready.
Method:
Saute the onion until golden brown in the oil/lard. Low heat, or remove the pot from the fire and sprinkle the red paprika on the onion, stirring constantly, do not let it burn. Now add the beef and saute them on low heat until white or light brown. Add the herbs and spices and the tomato-fresh paprika combo, also the garlic cloves. You can crush it, I use the whole cloves and remove it from the dish when it is ready. If the beef has let out water enough, cover the pan and simmer the beef in it for a while on low heat. Add water to cover the beef and cook it for about 1.5-2 hours, until half cooked. Add more water and the vegetables and cook for another 1 – 1.5 hours, or more until meat is tender and veggies are cooked but still firm. Use salt if you did not use any bacon. Boil the broth and close the heat under it. You can add “csipetke” or “galuska” which are traditional noodles, if needed, I will add the recipe as well, but you can eat it with fresh bread.

Gulyás with "csipetke"

Gulyás with “csipetke”

 

My personal favourite is actually the Palóc leves, which is basically a goulash, with green beans, lemon or vinegar and dill as extra herb. All the other ingredients are the same. We eat it with TEJFÖL – sour cream – what is very hungarian…apparently we can eat tejföl with anything. Add the sour cream to the Palóc broth at the table, when it is on your plate. You can add extra lemon juice to it as well.

Palóc leves or Palóc goulash, with a slice of lime in it.

Palóc leves or Palóc goulash, with a slice of lime in it.

Palóc goulash with the sour cream.

Palóc goulash with the sour cream.

 

 

Categories: food, kajás | Címkék: , | Hozzászólás

Működteti a WordPress.com.

Hobbyművész blog

kreatív ötletek

Kalofagas.ca

Greek Food & Beyond