Vakáció veszettséggel

“A peches utazó”
II.

Arra ébredek, hogy megállunk valami parkolófélében. A pasik szétszélednek – a teremtő nyilván 85 %-al kisebb hólyagot adott nekik, ezért képtelen bármelyik is 2 óránál többet pisilés nélkül kibírni. Egyszerűen imádnak csövelni, olyan rítus féle ez a pacekoknál. Simon megkérdezi kérek-e valamit. Hajnali fél három van, nem kérek semmit, hacsak nem lehet gin tonicot kapni. Nem lehet. Én majdnem a teljes utat végig aludtam, Simon nem. Ő azzal volt elfoglalva, hogy a képzeletbeli féket taposta mintegy három órán át. Tudom, hogy nem egy életbiztosítás egy száz éves biztonsági öv nélküli autóban  szar utakon, őrült sofőrök közt utazni, de az autó a földön van. Ha nem repül valami, abban én nem vagyok hajlandó félni.

A Paradicsom, kilátás a szobánk teraszáról különböző napszakokban, reggelizős terasz és esti romantikus kék holdfényes van itt minden.

Az első benyomásom Sri Lankáról, hogy ronda, lepukkant, olyan mintha egy bazi nagy putrit pakoltak volna erre a csodaszép szigetre. Mondjuk a Macska-jaj díszleteit kell elképzelni. Kicsit megszeppenve kecmergek ki a kocsiból, ha minden ilyen mint az út volt, akkor Simon nem lesz boldog. Én akartam Sri Lankát, én akartam elefántot nézni. Ő Törökországba akart menni. Én viszont egészen biztosan nem megyek egyik muszlim országból a másikba, nyaralni. Van itt nekem épp elég egzotikum Arábiában. De valahogy szebbnek képzeltem…..aztán felértünk a szobánkba ami a teraszról nyílt. És igen, ezért a látványért jöttünk ide, hurrá, mégis szép, olyan bounty reklámosan, ezt a sok kókusz pálma teszi. De mindegy is, Simon rendel két sört. Kettőt. Na mindegy, szegény recepciós fickót még fogjuk abajgatni az éjszaka folyamán, ebben teljesen biztos vagyok. De a lényeg, hogy a trópusi paradicsomunkat megkaptuk, úgyhogy eszünkben sincs aludni. Lion sör és napfelkelte várás. Az óceán zajos, azt hittem nem fogok aludni egy hétig….rosszul. Reggelinél kiderül, hogy még a legjobb angolja a tulajsrácnak van, a fia és a másik alkalmazott szinte semmit nem ért, de tökmindegy, hozzák a reggelinket, aztán pacsálás, édes élet meg ami kell. A strand és tulajdonképpen az egész sziget teli van kóbor, vagy annak látszó kutyákkal, a mi hotelünknek is van egy ilyen kis tarkája, homokos mancsait az arcunkba , ha lehetséges a szánkba gyömöszöli. Ugye mi állatorvosoknak /kal dolgozunk egy klinikán, én kozmetikus és állatorvos asszisztens is vagyok egyben, szóval nem riadunk meg némi kóbor állattól. Úgy döntünk, séta a falu főutcáján – nem a világ legszebb utcája – aztán vissza a tengerparton. Egy Kukus Nest nevű bárban kapom meg az első GinTonicomat, aztán mindjárt a másodikat és a harmadikat is. Szépen bealkonyodik, ahogy annak a rendje és mi romantikusnak szánt sétát teszünk a parton hazafelé. …és akkor egyszer csak ugatás hátulról, négy tappancs vágtáz utánam meg négy a Simon után, és rögtön utána az össze nem téveszthető érzés. Elkapott bazmeg, nem kicsit, nagyon. Simon elriogatja a kutyákat, én térdig a tengerben, az agyam lázasan dolgozik, vagyis próbál. Sri Lanka, harmadik világ, fejlődő ország és engem megharapott egy valószínűleg oltatlan kutya. Remek, jobb se kell.
Nem akartok Sri Lankán kórházba kerülni…. és igen, Indiában, Kenyában, vagy Afganisztánban sem…ezt azoknak az otthonról ki sem mozduló megmondó embereknek írom, akik “bezzeg Bazungara föld, na az még szarabb” hozzászólásaikkal emelik a poszt fényét.
Tervbe vettem Galle-ba eljutni, itteni(UAE) barátaink ódákat zengtek róla. Na nem a kórházáról, az erődről. Nekem ma a kórház jut. Na ez most megint olyan mint egy rémálom és nem csak a szegénység miatt. A koszra nincs mentség és itt ragad minden. Különböző dokik néznek meg és kis cetliket írogatnak arról ami nyilvánvaló. “nőcit megharapta egy azonosítatlan kutya. Vérzik és nem boldog.” Mindenhol az a protokol ilyenkor, hogy – ha nem kerül elő a kutya oltási könyve ….haha – akkor tetanusz és rabies(veszettség) ellenanyag, majd ismétlő vakcinák. Nálunk ki is takarítják a sebet, itt csak adnak egy száraz gézdarabot, hogy töröljem már le a lábamról a vért…mert hát undi na. Oké bakker, ennyire nem kell sajnálni. A pediátriaára kerülök valami senki által nem ismert oknál fogva, kis purdék, hatalmasra nyílt szemekkel nézik a nagy fehér vérző nénit. Próbálok cuki fejet vágni, eléggé meg vannak rémülve még az én látványom nélkül is, ez rám is vonatkozik. Kutyául meg vagyok szeppenve, nem szeretnék még odaveszni, pláne nem ilyen morbid módon. A felnőtt életem nagy részét kutyák között és kutyás szakmákban dolgoztam. Erre a nyaraláskor harap meg egy…ez most vicc akart lenni vagy mi? Egy turistának kinéző csajszi kis szütyővel a vállán kérdezi, hogy hogy vagyok. Mondom, hogy mindjárt jobban leszek, ha megkapom a szükséges ellenanyagokat miegyéb. Nem érti…mindegy, ő a doki. Jézusatyaisten, hány évesen diplomázott? 12? Két hatalmas fecskendőt megtölt valamivel, amit nem hajlandó elárulni, hogy mi. Mondom neki, hogy semmi mást nem szeretnék, csak némi recordot arról, hogy mit toszott belém, vagyis készül belém fecskendezni. Nem válaszol, vagy nem érti, vagy nem tudom. Figyi, mondom mi a neve a cuccnak? Próbálok segíteni: Rabies ellenanyag? válasz igen. Esetleg antibiotikum? válasz, igen. Vagy talán gyulladásgátló? Igen. De melyik baszki? Itt feladom és kezébe teszem az életemet, csak remélni tudom, hogy tudja mit csinál. A két nagy tű tartalmát elosztva bassza a négy nagyobb sebbe a lábamon és a két combomba. Lehet ezt máshogy is, de itt a lényeg, hogy egy kicsit még szívatva legyek. Kicsit kurvaanyázok, de végül is tökmindegy, olyan 75 százalékosan elláttak. Nagy nehezen kapok tiszta alkoholt és kimoshatom magamnak az addigra beszáradt sebeket….egy élmény volt feltépkedni őket és alkoholt tuszkolni beléjük. Ekkor derül ki, hogy nem mehetek sehová, két órát ott kell ülnöm – ekkor már a nőinek kinéző osztályon – a félholt asszonyok között, sajgó lábbal, kicsit kábán, mert ugye nem is ettünk egész nap. Imádkozom, hogy ne kapjak leprát vagy valami egyéb egzotikus rémséget és lehetőleg ne ájuljak el. Simon otthagy 2 órára, mert neki is elege lett, amit nem is csodálok. Leghosszabb két óra a világon, így még nem örültem Simonnak. Kérdezem a szállodás srácot – aki volt olyan cukk, hogy elhozott  kórházba és itt is maradt velünk végig – hogy hol kell fizessek és mennyit, kérdezze meg legyen kedves. Kisebb vita keretében a nővérek és emberünk között kiderült, hogy hivatalosan nem kell fizessünk semmit, de ha adakozni szeretnék, van nekik persely. 2000 rupeera gondoltak(olyan 4000huf). Tánclépésekben járulok a perselyhez és töltöm fel két ezressel. Holnap vissza kell jöjjek Rabies boosterért. Oké, a holnap az holnap van, most menjünk és lássuk azt a kalmárt és a gin tonicomat.

A velencei kalmár…vagyis nem, ez a sri lankai…hehe

Szállodás pacek nem vacillál, egy teljes üveg gint tol elénk…ezt már szeretjük. Elszívom az első szál cigimet – csak iszik/bagózik van, egyiket sem tudom végezni a másik nélkül – és érzem, hogy szép lassan kezd kivándorolni az élet belőlem. Ismerem az érzést, ha nem kerülök vízszintbe megint lefejelem az anyaföldet, ahogyan azt már Dubaiban megtettem https://sidorsays.wordpress.com/2012/03/18/wellcome-revolution/ amiről itt lehet olvasni. Mondom Simonnak, hogy félek baj lesz. Szokásos komótjával még szív egy slukkot, akkurátusan elnyomja a cigit, székkel babrál, de én érzem, hogy nem tart tovább a power, szal mielőtt ledőlnék a székről, lekúszom róla és vízszintbe vágom magam, erre már csigavér Simon is odaér és segít. Későn mint mindig, de legalább nekem volt annyi eszem, hogy idejében lehanyatlottam. A vízszint bejön, élet lassan visszakúszik meggyötört testembe, de még fekszem a veranda kövezetén egy kicsit. Megszeppent pincérfiú akar egy hatalmas párnát tolni a fejem alá. Magyarázom, hogy a lényeg, hogy a fejem lejjebb legyen mint a többi részem, de erőszakos. Ekkor rárivallok, hogy azt majd én tudom, hogy kell-e párna vagy bármi és higgye el, ő lesz az első akivel majd megosztom óhajomat. Eloldalog a szegény pára. Én szépen visszamászom az asztalhoz és nekilátok a kalmáromnak. Itt szigonyozzunk le egy kicsit, mert kalmárban nekem eddig a görög grillezett és olajban sült verzió, valamint a szintén görög kalmár stiffado(paradicsomos pörköltszerű egy tál étel, kis gyöngyhagymácskákkal, mindenből lehet főzni ami nem szalad/repül/úszik el idejében.) volt csak meg és úgy gondoltam, hogy bár a kalmár jó, de felhasználási módja meglehetősen korlátozott, szóval nem lesz mindennapi kenyerem. (A tenger gyümölcseis paszták, pizzák, paellák kérem kíméljenek….bbbrrrrr). A lényeg az, hogy jobb dolog nem történhetik a kalmárral, minthogy sri lankai módon fokhagymával és egyéb dolgokkal elkészítik. Pontosan nem tudom a menetét, de kétszer is megismételtük a szószt, egyszer ugyanígy kalmárral, egyszer egy közepes méretű tonhallal ami – figyelem – Simon első normális hala volt. A fish and chips ugye nem egészen ilyen. Nem látni a fejét, fülét farkát és nincsen benne szálka. A kalmárom felénél ismét kisebb fajta hanyatlást mutatok, ismét vízszint…stb.stb. ebből így akkor elegem is lett és szépen felhúztam a szobába. Később még meglátogattak a rendőrök, meg kellett mutassam a sebeimet és kérdezték, hogy beazonosítanánk-e a kutyát. Simon szerint ő be tudja és azt is tudja hány percre a mi szállodánktól van a part rész ahol megtámadott az istenátka. Viszont azt nem szeretnénk, hogy bántsák a kutyákat, mert alapjában mi szeretjük őket. Más megoldásra lenne Sri Lankának is szüksége, de ebbe most ne menjünk bele, a lényeg a kötelező ivartalanítás és vakcinázás lenne, de ez még Európában sem teljesen megoldott, szóval hagyjuk is.
A  másnap reggelt is a kies Galleban töltjük, most a kórház egy még sokkal retkesebb, iszonyúan zsúfolt részén, levegőtlen, ember szagú termek, szobácskák, papírokat tologató dokik és/vagy asszisztensek. Ekkor találkozunk cukorpofa éppen csak felnőttkorú, ám meglepően jól kommunikáló dokinkkal, aki rákérdez, hogy fizettünk e tegnap a vakcináért. Mondjuk, hogy azt tanácsolták, hogy tegyünk pénzt a perselybe. Doki röhög rajtunk és elmondja a jelenlévőknek, hogy mekkora lúzerek vagyunk, mert így most fizetnünk kell 9000 rupeest.(18k). Kifizetjük az összes vakcinát, holott tudják – elmondtuk – hogy az utolsó kettőt itt kapom majd az UAE-ben. De sebaj, két extra vakcina nem a világ. Doki kérdezi, hogy ki mondta nekünk, hogy tegyünk pénzt a perselybe, mondjuk, hogy a nővérkék. Lefordítja, ezen megint nagy a derültség. Mondom kicsit rezignáltan, hogy mi csak azt tettük amit a tolmácsunk javasolt, mert nem beszélünk hindiül…mire ő, hogy ők sem, amennyiben szingalézül beszélnek. Amit persze tudok, csak most azért elég mufurc vagyok és leszarom, hogy milyen nyelven basznak át és röhögnek ki. Morál….hehe. Szóval a legszarkasztikusabb mosolyommal közlöm vele, hogy rendben, nyertél öcsém, akkor most világossá teszem. Sem tamilul, sem szingalézül, sem bengáliul vagy egyéb indiában és itt használatos nyelvet nem beszélek. Remélem akkor most érthető voltam. Az külön filozofálgatást ér meg, hogy az olyan emberek, akik – és itt teljesen lényegtelen, hogy gazdag vagy szegény az illető – ezt a szitut mulatságosnak tartják és hurráznak, hogy a megharapott fehér ember most majd jól duplán fizet, hahaha, szóval az ilyenek morális szintje mérhető-e bármilyen emberi mércével. Én sajnálom a szegényeket, de szerintem a tisztességtelen viselkedésre nincsen mentség – ahogyan a koszra sem – és mondjuk pl. vegyük a nagyszüleimet, akik mondhatjuk elég szegény paraszti környezetben nőttek fel, de eszükbe nem jutott volna becsapni másokat, csalni vagy hasonlók.
A szarul beadott injekciók helye annyira fáj, hogy alig tudok járni, de a nyaralásomat nem hagyom anyiban. Az elefántokat meg kell néznem és meg is nézzük. Pinnawala az elefántfarm(igazából árvaház) a sziget közepén, mi a déli csücskén, szóval lesz egy kisebbfajta turné, de a minibusz hátsó ülésén elterpeszkedve, lábamat vízszintbe téve nem is olyan rossz. Simon elöl ül, ott van biztonsági öv, így mindenki boldog.
Az út úgy 200 km, de tart vagy 5 órát. Ami nem gond, mert egy része autópálya – teljesen rendben lévő, sőt kifejezetten jófajta – másik része hegyi falvakon, gumi, tea, rizs ültetvények között vezet, háttérben a dzsungellel. Az utakon a megszokott (kóbor vagy nem) kutyák, két harmaduk elég mokány sérülésekkel. Nem is értem, hogy hogyan vannak ennyien. Nem érdeklik őket az autók, cikázó motorok, teherautók, tuktukok. Fekszenek, vagy bóklásznak, vakaróznak, vagy párosodnak az út közepén, szélén, ahol éppen eszükbe jut. Nem a világ legértelmesebb fajtája a sri lankai hegyes fülű kunkori farkú. A fiúknak – tádá – megállhatnékjuk van. Az útszéli kis bisztró szerűség két nagy részre osztott, egy belső, ahol néhány kis asztalka, egy pult különböző samosa és spring roll szerűségekkel. (leveles vagy rétestésztába csomagolt bármi). Kiválasztok kettőt, azt mondja mindkettőben hal van. Még rákérdezek másik kettőre is, azokban is. Oké, jó lesz ez. Ma hal nap van, akkor halas buktát eszünk. Nem finnyáz. A ház másik fele tulajdonképpen egy bazinagy veranda. Asztalokkal és körben büfé rendszerű terítékkel, különböző formájú és méretű fazekakkal, lábosokkal. Nagy a kísértés, hogy belekukkantsak…..rizsek és curryk minden mennyiségben. Fiúk pisi/cigi szünetének vége, szóval hajrá. Az én halas buktám kicsit csípős csak és amúgy nagyon finom, Simoné méregerős. Felezünk. Neki az enyémtől is majd kifolyik a szeme. Kanyargás felfelé, esőerdők, kesudió árusok, buddha szobrok, tuktukok ….
Rögtön tudni, hogy itt elefánt biznyákra vannak berendezkedve. Minden elefántos, jönnek mennek elefántok turistákkal a hátukon, elefántkaka papírbolt, 100% elefántcitrom. Tökjó, alig várom, hogy láthassam őket. Az indiai elefánt az afrikaihoz képest sokkal nyugodtabb, hogynemondjam joviálisabb természetű. Ezt kihasználva nem is éltek vadon sokáig, kiváló munkagépek, a helyi teakfa kitermelést nagyban megkönnyíti, ha van az embernek egy elefántja aki elviszi a rönköket ából bébe. A maradék sem volt szerencsésebb, a fakitermelés és az esőerdők irtása nem kedvezett a populációnak. A polgárháború is megegyelte őket. Sokuk aknára lépve vesztette el a lábfejét.  Az is igaz viszont,  vadon élő tehenek akkor is túlélnek, ha esetleg megsérültek. A csorda vigyáz rájuk és kisebb nagyobb sérülésekkel is hosszú békés életük lehet. Ma már nincsen ismert vadon élő populáció az elefántok egy része dolgozik, másik részük az elefánt árvaház – több is van – lakója és a turizmusból tartják fenn magukat. Aztán ott vannak az ünnepi díszbe öltöztetettek, esküvők, vallási ünnepek, felvonulások alkalmára. Az elefántpark lakói elég rendesen vannak tartva és lehet azon moralizálni, hogy ez most jó-e nekik, vagy nem, a lényeg az, hogy majdnem vadon élnek és nem kell fizikai munkát végezzenek, azon kívül, hogy turistákat cipelnek a hátukon néha. Nincsen kosár, sem egyéb ami sérthetné a bőrüket. Aki elefánton akar utazni, annak meg kell elégedjen egy kis pokróccal. Nekem nem az volt a lényeg, hogy lovagoljak rajtuk, nem hiszem, hogy nem domesztikált állatokon lovagolni kellene, persze nem is ártunk vele. A fürdetés más kérdés, azt nagyon szerettem volna. Ez úgy néz ki, hogy a csorda – tehenek és borjak – keresztül a falun, át a főúton levonul a folyópartra pacsálni. Nincsenek megkötözve, vagy bármi, tudják merre kell menni és azt is, hogy az úton lefelé turisták kínálják nekik az apró de nagyon finom kis banánokat, ananász, mango és egyéb elefánt szemmel nézve finomságokat. Ezeknek a bazinagy állatoknak elképesztő mennyiséget kell enni ahhoz, hogy életben tartsák magukat és eljussanak aból  bébe ájulás nélkül. Szóval leglasszálnak a folyóhoz, közben magukhoz veszik a magukhoz venni valót, de amúgy is, nagyon barátságosak, odanyomják az ormányukat  az emberhez, megcsikizik a nyakukat, szomorú szemükkel rád néznek, aztán, ha nincsen semmi amit meg lehetne rajtad enni, akkor nagyon gyengéden meglapogatnak és haladnak tovább. A kis elefánt a szőrös fejével? Az megvan? Az ápolók cumiztatják őket, ami igazából a turistáknak szól, a borjaknak általában van annyuk, akitől szintén kapnak enni, de ha kis elefánt az ember, akkor kell egy kis attrakció a népeknek, ami az elefántfarmot életben tartja. Végülis nem mentem bele a folyóba elefántot fürdetni. A lábamon egy friss sérüléssel nem feltétlen szeretnék egy sri lankai folyóban ázni. Emlékezzünk csak mit mond erről Raj a TBBT-ből.

“I would rather swim butt-naked across the Ganges, with a papercut on my nipple and die a slow agonizing death from a viral infection than work with you.”
“Előbb úsznám át a Gangeszt tök pucéran, felvágott mellbimbókkal és halnék lassú kínos halált sebfertőzéstől, mint hogy veled dolgozzam!”

Ezért a képért repültem kétszer majd öt órát, punnyadtam a minibuszban ugyanennyit és haraptattam meg magam. És erre hülye fejet vágok.

Simon legalább normálisan néz ki, bár a sima tonictól nem lejtett örömtáncot.

Jönnek lefelé fürdeni.

Kis cuki öreg fej.

Fürgyé le!

A pacekok azért ilyen kerítésfélével el vannak zárva a turistáktól, mert mint minden más fajnál, itt is ők a megbízhatatlanabbja. Viszont szép az agyar.

De mondom nem is az a lényeg, hogy mit csinálunk velük, egyszerűen nézni ahogyan jönnek mennek, fröcskölnek, lefekszenek a gondozónak aki locsolgatja őket, aztán átmennek a másik partra – amitől a vízibivalyoknak a haja égnek áll, rögtön feljebb ballagnak a hegyen, pedig ők sem pillecukorból vannak, szóval nézni a nyugis kis mindennapi életüket, a gyengéd orrmány tanácskozást és bébi elefánt szöszmöszölést, az rendkívüli élmény. Aki ázsia környékére téved ne hagyja ki  az elefántokat!
Nem tudom volt-e már szó az un. “dry day”-ről, ha igen akkor ismétlünk, ha nem akkor új lesz. A dry day lényege, hogy nem szolgálnak fel sehol alkoholt az adott országban azon a napon. Az adott ország eddig az Egyesült Arab Emírségeket jelentett. Szinte biztos voltam benne, hogy ez a faszság máshol nem létezik. Mert tudatlan, tájékozatlan kis hülye vagyok, ez van. Itt az Emirátusokban (az emírség olyan furán hangzik, akkor is, ha nyelvtanilag így helyes) a dry day, vagyis száraz nap általában valami jó kis szabadnapra, vagy szabadnap előtti estére esik, így szopatva az arra érdemes fehér embert. A bárokban a sörcsapok fehér vagy akármilyen lepellel letakarva, alkoholos szekrénykéken lakatok és egyéb nyalánkságok. A száraz nap általában este 6, néha 5 órától kezdődik és másnap ugyaneddig tart.  Okot bármi szolgáltathat rá, onnantól kezdve, hogy Mohammed szülinapja, egészen odáig, hogy a sejk lova lesántult, de már jobban van. Ha felkészületlenül ér egy dry day az elég nagy pofára esés, mert tegyük fel, hogy egy nehéz nap után meginnál valamit, kis cigifüst egyebek, szóval bemész a szokásos helyedre, lerogysz a szokásos asztalodhoz és odabiccentesz Jolikának, hogy a szokásosat, mire azt kapod, hogy sajnálkozás és pia nuku. Ha otthon sincsen éppen egy korty sem, akkor ott a pont, a sejk elérte, hogy leginkább a vészkijáratot keresnéd, de hamar.  Nahát, ez a dry day. Amikor lefoglaltam a sri lankai hepajkodást azért utánanéztem egy két dolognak, nem muszlim ország, szóval ihatunk a strandon, vagy bárhol.
Miközben a kis és nagyobb dumbók pacsáltak a vízben, mi leültünk az étterem teraszán, én fotókat készítettem és mondtam Simonnak, hogy mit kérnék. Visszaérek és látom, hogy csak két árva tonic van az asztalon. Mondom neki, hogy hol az ital értékesebb fel, felhajtotta vagy mi? Rám néz és hát látom, hogy ARCA van. Szárazon, nagyon szárazon csak annyit vet oda, hogy ‘draidoilajk’….ha pipás, akkor semmi nem takarja a gordie akcentust. Mondom, hogyhogy dry day, nem lehet dry day. Pedig de, egész Sri Lankán száraz nap van, mert valami buddhista ünnep és holdtölte egyebek. Te – mondom- mi a bajuk ezeknek a nem keresztényeknek az alkohollal? Az összes próféta Jézuson kívül alkohol ellenes. Szedtek ezek valami mást, vagy mi? Mert ez a Budhha gyerek is gyanús nekem, csak úgy leül a fa alá, aztán megvilágosodik. Jézusnál rendben van a nagy megvilágosodás, pálmabor a sivatagban, nem is lehet mást mint megvilágosodni. Mohammed és Buddha szedtek valamit,  mert ha a pia nem játszik, akkor mitől lett ez a nagy szellemi Big Bang? Na mindegy, nekünk sikerült még Sri Lankán is kifogni száraz napot. Este még bemegyünk Kandybe, elfoglaljuk a szállodai szobánkat, tudomásul vesszük az ajtón lévő figyelmeztetést, hogy ne haggyuk nyitva az ablakot, mert bejönnek a majmok és elbugázzák a cuccainkat. Pofás portugál stílusú épület éttermében NEM iszunk semmit, viszont kiváló marha rablóhúst eszem. Simon a lunch menut kéri. Többféle kaja kis tányérkákon és egy bazinagy adag rizs. Oké, ezt kellett volna nekem, mert minden méregerős. Megkapja hát az egyik marhanyársamat én meg elbíbelődök a csípős fokhagymás padlizsánnal, krumplival, lencsével és a sáfrányos csirke darabkákkal. Az élet szép.

Simon és a Kukus Nest tulaja. Egyik piás, másik szétszívva, a barátság igen nagy eképpen.

Gasztro blog leszünk akárki meglássa.

Folytatás Kandyről, a fog templomáról, a fekvő/alvó/haldokló buddháról legközelebb, mert dolgoznom kell.