Vakáció Veszettséggel

“A peches utazó”
I.

1. fejezet.
Sri Lanka, ahol a próféták találkoznak

-Tudod mi a legjobb dolog Indiában? Sri Lanka.
– De nem is Indiában van.
– Na látod, hát pont azért.

Pont egy órája ülünk már az autóban és hallgatjuk Patrickot Sri Lankáról, Omanról, Washingtonról. A Dubai reptér úgy másfél órára van tőlünk, de időben vagyunk, mindig időben vagyunk, sőt túl sok időnk is van a reptéren. Pont elég ahoz rendszerint, hogy összevesszünk. Szóval egy órája ülünk a kocsiban amikor a táskámért nyúlok szemüvegért – Sri Lanka bédekkert böngész – és észreveszem, hogy nincsen ott mellettem, ahol lennie kéne, pedig én MINDIG odateszem, nem hinném, hogy a csomagtartóban lenne a hátizsákokkal. Mert nincs is. Azért nincsen, mert otthon ül a kanapén ahol hagytam. Az útlevelemmel és egyebekkel benne magában. Igen, vissza kell forduljunk, ami itt az Emirátusokban (helyesen amúgy Emírségek) nem olyan egyszerű. Olyan ötven kilóméterenként van egy egy lehetőség visszafordulni, vagy bármi ilyen bravúrra. Patrick hűvös mint egy angol úr és visszafordul. No problem, ez bárkivel előfordulhat…..ezt mindig jó hallani, de ha tudod, hogy TE vagy az a barom aki otthon hagyta a táskáját, akkor a világon semmi nem nyújt vigaszt. Egyszerűen csak jó lenne valahol máshol lenni, vagy felébredni vagy valami. Felrohan, táskát magához ragad és kezdi előről a túrát. Klassz, pont így kell ezt. Simán kiérünk a reptérre, Patrick nem fogad el extra pénzt – Cmon, not a big deal….etc. szeretjük Patrickot, a bagórágásával és az amerikai akcentusával együtt. Az esze és a szíve a helyén, a többi nem számít. (Most épp no carb diétát tart. Ennek szellemében bevásárolt MAGÁNAK négy hatalmas steaknek valót és fehér rumot. Szerinte abban nincsen szénhidrát, csak a barnában. Csendesen megjegyeztem, hogy szerintem mindenben van ami alkoholos, mert az alkohol cukorrá bomlik a szervezetben ami ugye szénhidrát, de nem vitatkozom. Egyél sztéket rummal baszkikám, most mit mondjak?)
Flydubai…ez a keleti Wizzair/Ryanair. Háttööökhmmm. Mi, ha tehetjük KLM-el repülünk, nagyon jó árakat szabnak, pontosak és megvárnak akkor is, ha az öcséd és a pacekod a bagózóban ragadnak és kapuzárás után érünk oda. Erről majd olvashatni a SiDor utakonban, ha végre elkészül. Flydubai mint minden fapados ott próbál levenni, ahol csak tud. Itt van rögtön ez a 7 (hetes) kg-os kézipoggyász mizéria. Hát mi bajotok van nektek? Nem mintha nem lett volna elég, mert elég volt, hiszen egyik meleg országból mentünk egy másik melegbe, egy extra fliflop (vietnámi papucs) két sort, 5 trikó szerűség és ott is vagy.  Aztán a gépen még egy pohár vizet sem kapsz, hacsak ki nem fizeted. Nem mintha drága lett volna és nem mintha pohár vizet akarnék inni…Simon vodka/redbullt ivott, 20 aed volt(1,200 huf) én gin tonicot, az is. Ehez képest a reptéren a szájbarúgott Costa café-ban két swarma szerűségért és két kávéért majdnem egy százast fizettem (kb. 5000 huf). Utálom az összes divat kávézót…Costa, Starbucks stb. Nem csak drága, ennek megfelelően szar is. A Flydubaios kislányok feljánlanak fejhallgatókat(15 aed TV sorik, 30 aed filmek) nekem a sorozatok is elég, Simonnak veszünk filmeket. KLM-el ez benne van az árban és nem is sokkal drágább mint a Flydubai.
Utálok repülni. A le és felszállásnál majd összeszarom magam. Ahogy öregszem ez egyre gyalázatosabb lesz, jó lenne, ha lehetne teleportálni, vagy nem is tudom. Utálok repülni. UtálUNK repülni. Ő is. Ebben is olyan egyformák vagyunk. Még a hülyeségeink is hasonlóak. Szóval fogjuk egymás kezét. Nem tudom az enyém milyen lehet, az övé hideg és nedves. Nem akarunk meghalni, vagyis még nem. De fogjuk egymás kezét, biztos ami biztos, szóval, ha mégis történne valami….na mindegy, fogjuk egymás kezét, vagyis inkább egymásba kapaszkodunk. Egy kisebb fajta Boeinggel megyünk, lassú mint állat, az amúgy három és fél órás út 4 ór 40 perces így.  Éjjel egyre érünk majd Colombóba és csak remélni tudom, hogy a Booking.comra a megjegyzés rovatba írt megjegyzésem – nolám – miszerint kérünk sofőrt a reptérre, célba ért. Vagyis azt tudom, hogy valaki aki nem nagyon ért, vagy ír angolul olvasta, mert valami zagyvaságot válaszoltak, amiben a PICK UP YOU szerepelt többször is, szóval majd meglátjuk, egyelőre ennyi.
Colombonak meglepően cuki kis reptere van, pasmag vár a reptéren nevemmel a kezében, szóval lesz nekünk sofőrünk, nem kell valami taxis félének elmagyarázni, hogy hová is megyünk. Leginkább azért lenne kényelmetlen, mert igazából mi sem tudjuk. Az oldal ahol a szálloda foglalásainkat intézem azt írta, hogy az út a hotelig úgy két és fél óra. Nem annyi. Több mint három. Utálom, ha átvernek. Azt is írták, hogy a reptéri transzport benne van az árban. Nincsen. Az is igaz, hogy a számlánkon nem szerepel. Vagyis így csinál magának a tulaj extra pénzt. (ő a sofőr is egyben). Befészkeljük magunkat a 70-es évekbeli,biztonsági öv nélküli kis Vanba és hajrá, irány Hikkaduwa. A világ legszarabb útjain. Nem tudom készült-e valaha ilyen felmérés, de szerintem Sri Lanka valahol nagyon ott lenne a versenyben. Ezért tart több mint három órát a 120 km-es út.
Hikkaduwa. Valaha szörf paradicsom volt, aztán 2004 Karácsonyán…nem, nem még nem tartunk itt.
Sri Lanka, valaha Ceylon, a tea és fűszer sziget jó sokáig nem volt a maga ura. Kolonizálták a Portugálok, Hollandok, majd mindenféle nagyobb erőfeszítés  nélkül átvették a Britek. Egyszerűen jókor voltak jó helyen. A ceyloni vagyis Kandy tartomány királyának pont elege volt a hollandokból és a portugálokból, ezt megoldandó átadta fele királyságát és Kandy a királyi főváros kulcsait a briteknek. (Amúgy sokkal hosszabb neve volt  Kandynek, egész egyszerűen az történt, hogy a britek nem tudták kiejteni….lett belőle Kandy amit viszont igen). Úgyhogy lett nekik a sok másik mellé még egy hely ahol maláriát lehet összeszedni és már délben ér a Gintonic, hiszen kell a szervezetnek az a kis kinin. Gyors megkaparintották a szent fogat is, amiről majd lesz még szó, de csak úgy mint majd minden mást, később visszaszolgáltatták a ceyloni királynak. A brit birodalom olyan mint Pistike a homokozóban. Nem akarja elvenni a szőlőformát örökbe. Csak játszani akar vele egy kicsit, aztán majd visszaadja. Az is igaz, hogy a Kohinoor gyámántot nem adták vissza, mit viselne Erzsébet a fején, ha nem a világ legnagyobb gyémántját. De azért a legtöbb dolgot előbb utóbb vissza adják. Aztán a britek is elhuzagoltak, Ceylon függtlen lesz a fehér embertől. Ennek örömére az amúgy ásványokban, mezőgazdasági termékekben mérhetetlenül gazdag ország egy jó negyedszázados polgárháborúba kezd. Szingalezek a Tamil tigrisekkel. Az emberi faj idiotizmusa már már epikus. Ha nincsen egyéb gond, akkor majd gyárt magának. Eszemmegáll!   Az is igaz, hogy nem szeretnénk Tamilok lenni ebben az országban. A Tamil már 3 századdal a Szingalézek előtt  érkezett Sri Lankára, dél Indiából, míg a Szingaléz csak az 5.-ben észak Indiából. Morfológiájukban, társadalmi berendezkedésükben és vallásukban is különböző emberekről van szó, de nem is ez a lényeg. A második hullámban érkezett Tamilokat a britek hozták magukkal Indiából, ők nem számítanak őslakosnak, sőt tulajdonképpen hazátlanok. A kávé ültetvények befuccsolása után – coffe rust nevű betegség kipusztította az egészet a térségben – tea ültetvényekkel pótolták a kiesést a britek. A kávéval szemben ami csak egyszer, max kétszer szüretelhető, a tea egész évben szedhető. Tamil családok kerekedtek fel és telepedtek át Sri Lankára, biztosítva az olcsó munkaerőt a briteknek. Nagyrészt hinduk, kisebb, tömzsibb emberek, különösen a magas, karcsú szingalézekhez képest, sötétebb a bőrük és hát lássuk be, a tápláléklánc alján vannak, sokuk családja emberöltőkön keresztül él menekült táborokban.

Shingalese girls

Buddhista asszonyok a telihold ünnepen A Fog Templomban

Már nem indiaiak és esélyük sincsen sri lankaivá válni. A szingaléz meglehetősen rasszista, büszke nép, vagyis a Tamil tigriseknek minden okuk megvolt a hőbörgésre. Jelen vannak még a Mórok, akik tengerészként érkeztek és telepedtek le a szigeten, aztán fűszer és drágakő kereskedelemmel kezdtek el foglalkozni. Tény, hogy az arabok – a zsidókkal egyetemben – mindig is nagyon jó kereskedők voltak, vannak mondhatni. A hindu és a buddhista mellé így alakult ki a muszlim populáció, meglepően kevés vizet zavarva, értsd sosem ők csinálják a balhét. A portugáloknak köszönhetően a térség keresztény lakossága is számottevő, különösen a nyugati parton, Colombo környékén. Ezért is utazik sok nyugati Sri Lankára pl. innen is karácsonyozni. A karácsonyi atmoszféra – azt mondják – teljesen olyan mint otthon, a különbség, hogy a karácsonyi menüt simán lehet a teraszon enni. Nem is rossz ötlet. A vallások sokasága a térség többi országától különbözően nem missziós tevékenység eredménye, spontán jött lére. Éppen ezért különösebb gondot soha nem okozott, a szabad vallásgyakorlás teljesen természetes. Ezt már szeretem!
Az építészet maga külön posztot érdemelne, de azt valaki olyannak kéne megírni, aki ért is hozzá, mint mondjuk anyu. Én csak azt látom, hogy praktikus, arányos, harmonikus stb. Ahogy a saját építészetüket a helyi viszonyokhoz igazították a portugálok,hollandok, britek, az valami fantasztikus. Ma is látni a vidéki holland otthonokhoz hasonló hatalmas földszinti ablakos épületeket, ahogy a városi hollandhoz hasonló kis alapterületű, több szintes házakat is, aztán a mediterrán stílus és persze amit később a britek kihoztak belőle. A lényeg mindenhol a házhoz szorosan kapcsolódó teraszok, verandák, fedett, de nyitott oldalú tartózkodók. Mert itt akár monszun van akár nincs, télen nyáron kint lehet hepajkodni. Tető az kell a fejed fölé, mert vagy a nap süt ahogy csak belefér, vagy az eső esik. Na majd a képeken jobban látni. Miden esetre, a colonial lett a kedvenc építészeti formám, ez már biztos.

Tengerparti ház Hikkaduwában. A nedves időjárás miatt a falak általában ilyen penészes szerűek.

Aki járt Amszterdamban az tudja miről beszélek…városi ház Kandyben, a Fog temploma mellett. Az apró kis ajtó egy kb 5 nm-es irodát takar, ahol a felirat szerint, a helyi nótárius (közjegyző?) úzi az ipart.

Ez a galle-i ház valaha – 18.század környékén – egy helyi (gazdag) brit kereskedő otthona volt. Ma szálloda és étterem üzemel benne. Profin felújítva és berendezve. A hatalmas veranda egy részét is lefotóztam, irtó hangulatos.

Tengerparti házak Hikkaduwában. A Cunami jócskán megrongált mindent, ezek már a renovált vagy renoválás alatt állók.

A szállodánk is colonial stílusban épült, valaha Portugálok lakták.

Tea, valaha talán kávé ültetvényes birtoka. Ma helyiek lakják.

Itt is étterem üzemel

Szóval nem kevesebb mint 26 éves polgárháború után, ami nem sokat javít egy ország gazdasági helyzetén sem, a sziget elkezdett lassan, nagyon lassan magára találni, habár demokratikus szocialista ország – igen, democratic socialist republic, ez a neve – révén, ez elég nagy akadályokba ütközik. Mondjam? Már maga a demokratikus szocialista is egy paradoxon, de most nem ez a lényeg. A vezetőik nyilván azért nevezik az országot szocialistának, mert tudják, hogy ez a forma az, ahol gond nélkül lehet lerabolni mindent és mindenkit az országban büntetlenül. Hatalmas a korrupció, mondjam még?  De azért szépen lassan elkezdenek jönni a túristák, hiszen az év minden hónapjában látogatható az ország, a monszun sem nagy gond, én kimondottan élveztem…oké, innen a sivatagból minden jobbnak tűnik. A tengerpartok a maguk pálmafás fehér vagy sárga homokos giccses partjaival, az esőerdők, a buddhista kultúra – nem is vallás, inkább filozófia. pl. attól, hogy buddhista valaki, lehet nyugodtan más vallás követője is, mekkora jófejség már.  – az elefántok, majmok, delfin les, madár les, bálna les, pecálás, korall zátony és elsüllyedt 16-18. századi hajóroncsok nézegetése búvárkodás keretében és hát igen, a szörfölés vonzotta a turistákat miután biztosak lehettek benne, hogy nem lövik seggbe a tamilok, vagy a szingalézek.

2004 december 26.-án ahogy Lici néném mondaná, bebaszott a szentkúti bucsu. (rövid U-val)

Az egész azzal kezdődött, hogy Szumátrától nyugatra ahol az Indo Ausztrál tektonikus lemez  csúszik az Eurázsiai alá – évente centimétereket csúszik keletre az egész cucc  – nos addig nyüzsgött a két földnyelv amíg nem sikerült egy a richter skála szerinti mintegy 9,3-as – a valaha mért második legnagyobb – tenger alatti földrengését okoznia.  A rengés maga akkora volt, hogy ez a mi szépséges kék bolygónk egy teljes napig remegett utána. (…és akkor itt engedtessék meg nekem George Carlint idézni, ha nem is szó szerint: Az emberi arrogancia határtalan. Még mindig azt hisszük, hogy a FÖLDet mi fogjuk elpusztítani. Itt volt előttünk évmilliárdokig, átélt frontokat, rengéseket, üstökös csapódásokat, dínókat meg minden, de mi még mindig azt hisszük, hogy a műanyag fogja tönkretenni. Nem. A bolygó maga itt lesz még jó sokáig. Mi valószínűleg már nem, de a bolygó igen. Ha bármi is tönkreteszi, az sajátmaga lesz, a Nap, vagy egy másik bolgyó. Egy biztos, nem az emberi faj. Mi csak szeretnénk ekkora hatalmat.)

igy néz ki a paradicsom amikor éppen nem tombolnak az elemek. el lehet ott tengődni, azt megmondom…

Ilyen fentről, az űrből:

Az ország ahol még a Tsunami nevet sem ismerték, kimosódott mint – és akkor maradjunk a homokozós példánál – Pistike homokvára dagálykor.  Több tízezer ember vesztette életét, a maradék környékbeli nagy része hajléktalanná vált. A világ összes csatornája mutatta Szumátrát és Thaiföldet amint elönti a víz. Hullámfalak, menekülő emberek és romok mindenhol. Sri Lankáról egy szó sem. Vagy nem sok. Nem túrista paradicsom, nincsenek nyugatiak, illetve kevés, nem elég a nagy szenzációhoz. Valahogy még mindig azt hiszik egyesek, hogy egyik élet többet ér mint a másik. Szóval az első hullám teljesen váratlanul, felkészületlenül érte a lakosságot és az itt karácsonyozó nyugatiakat. A hullámfal olyan 10 méteres lehetett, okozott károkat, nyilván többen meg is sérültek, de a java még hátra volt. Amit pl. Japánban már az oviban tanítanak, az az, hogy a Tsunami természete olyan, hogy először egy kisebb hullámot küld. Ennek a hullámnak a visszaszívó ereje behúzza a tengert jó mélyre. Sri Lanka esetében ez másfél kilóméter volt. Értsd a parttól, 1,5 km-re ahol eddig tenger volt, most a tenger feneke látszott. Mintha egy játékos kedvű Mózes ahelyett, hogy ketté választaná, egyszerűen csak beljebb tolná a tengert. Érthetően ez akkora erővel lökődik majd vissza, hogy arra szavak nincsenek.

Ezekbe a házakba már sosem költöznek vissza. Sok esetben a teljes család odaveszett, máskor a túlélők továbbáltak.

Sírok a tengerparton, az útmentén és a kertekben is.

Én bementem a cunami múzeumba, Simon kint maradt, neki az útszéli sírok bőven elég emocionális élményt nyújtottak. Nekem is, de érdekelt, hogy mit mondanak a helyiek. A fénykép múzeum egy trafik mellett működik, a tulajdonos nő kertjében. Lénygében fa keretek ponyvával letakarva képezik a múzeum falait, ezeken fotók, kis tárló szerűségekben használati tárgyak amiket később találtak. Láttam képeket amit a szatelit vett fel, ezeken rendesen látszik az első és a második hullám mérete. Volt olyan kép amit valaki a hullámmal szemben vett fel, vagyis menekülő emberek, mögöttük, mintha oda lenne photoshoppolva, egy hatalmas vízfal….. a tragédia után találtak kamerákat, fényképezőgépeket, bennük sértetlenül az SD kártya, így éltek túl ezek a képek. A készítőik sok esetben nem. A múzeum tulajdonos azt magyarázta, hogy lévén Sri Lanka nem volt soha cunami övezet, így nem ismerték a hullám természetét. Az első után az emberek lementek a partra és csodálkozva nézték, hogy a tenger eltűnt, helyette csak a tengerfenék van, nekik esélyük sem volt elmenekülni a második elől.

Ez az épület egyáltalán nem rongálódott meg, holott több kilóméterre bent van a tengerben(ez egy erősen zúmolt kép)…amúgy egy Buddha templom és mindenki csodának tartja, hogy semmi baja nem történt a katasztrófakor.

Kicsit rogyadozva jöttem ki a múzeumból…a hölgy nem akart pénzt elfogadni, nincsen belépőjegy, ő azért csinálja ezt, hogy a világ odafigyeljen rájuk is. Hozzájuk nem jut el a  rengeteg segély nyugtról, a többi cunami által érintett, túrista paradicsomnak számító  országnak. Róluk senki nem beszél, mintha semmi nem történt volna, ő csak annyit akar, hogy végre beszéljenek róluk is. A kis vöröskeresztes dobozba azért tettem pénzt, amit megköszönt és azt kérte, hogy mondjam el az ismerőseimnek, hogy mi történt Sri Lankán. Most elmondtam.

A Japán kormánytól kapott Buddha szobor/Tsunami emlékmű hivatott megóvni a szigetet a hasonló katasztrófáktól. (Hatalmas szobor, ez a képen is látszik a pálmafákhoz képest)